Tangolita Blogja: Egy madridista feljegyzései V.

Nem tudok aludni, ezért úgy döntöttem, hogy írok még egy bejegyzést. Már megírtam, hogy hogyan lettem focibolond, hogy lettem madridista és 2 postot kapott Gonzalo Higuaín is, de még adós vagyok a kedvenc válogatottjaimmal. Bár a többes szám nem éppen helyes kifejezés...de ebbe nem megyek most bele, az irományomból úgyis kiderül majd, hogy miért mondom ezt.

Egészen vissza kell mennünk 2006-ig, hogy elkezdhessem a mesélést. Ugyan halvány emlékfoszlányaim voltak az 1998-as francia és a 2002-es koreai-japán világbajnokságról ill. a 2004-es portugál kontinenstornáról kedvenc válogatottam még nem volt. A németországi vb-re viszont egyből megoldottam ezt a problémát is, kapásból 4 országnak szurkoltam.

Spanyolország - A Real Madrid miatt egyértelmű volt és ott játszott Raúl és Iker is.
Brazília - Roberto Carlos.Többet nem kell mondanom.
Argentína - Pablo Aimar ott ült a kispadon.
Portugália - A portugál focit is szeretem, Ricardo meg ezen a tornán végezte ki másodszor Angliát a tizenegyespárbajban.

Amekkora szerencsém volt az életem első világbajnokságán -amit futballszeretőként követtem végig- ebben a sorrendben estek ki a kedvenceim. A spanyolokat Franciaország búcsúztatta a nyolcaddöntőkben, a brazilokat szintén ők a következő körben, Portugáliát pedig az elődöntőben. Argentínát pedig a németek ejtették ki és részemről soha nem fogom elfelejteni Lehmannak a cetlis történetet. (Egy papírdarabkára írták fel neki, hogy az argentin játékosok hová szokták lőni a tizenegyeseket. Lehman kvázi kipuskázta onnan.) Ám ez a vb nem érintett meg annyira, nem is volt annyira jó. Ahhoz, hogy igazán szurkolni tudjak egy külföldi válogatottnak még egy kis időnek el kellett telnie... Azóta is csak 2 kedvencem volt / van. Mindkettőről írnék pár szót.

Espana

Mint azt fentebb is írtam magától értetődő ez a választásom. A Real Madrid a kedvenc csapatom, ekkoriban Iker Casillas, Raúl és Morientes voltak a legnagyobb kedvenceim és igazán ekkor tetőzött a spanyol mániám is, Spanyolország lett az egyik kedvenc országom mi kell még? 2006-ban még nem érintett meg annyira a kiesésük, de aztán nagyon nagy spanyolos lettem. Időközben rákaptam a streamelés ízére, így még inkább figyelemmel tudtam követni a spanyol válogatott meccseit is és minél többet láttam a La Roját, annál inkább megszerettem a játékukat. Nem volt kérdés, hogy a közelgő osztrák-svájci közös rendezésű EB-n nekik fogok szurkolni, bár egy rövid ideig úgy tűnt, hogy mégsem, mert nagyon haragudtam Aragonesre, amiért Raúlt nem vitte el. Sohasem fogom elfelejteni azokat a meccseket! Amikor csukott szemmel néztem az olaszok elleni tizenegyespárbajt és azért fohászkodtam az Úrnak, hogy Spanyolország jusson tovább, mert oly régóta várnak már egy igazán nagy sikerre. A boldogságot, amikor Fabregas belőtte az utolsó büntetőt. Aztán mikor a viharos bécsi éjszakában a csoportkör után másodszor ütötték ki az oroszokat és bejutottak a döntőbe. Miután kiütötték az olaszokat én már éreztem, hogy nem lesz olyan csapat, amelyik meg tudja állítani a spanyolokat és igazam lett. Még most is vissza tudok emlékezni Torres góljára, ami a győzelmet jelentette a La Rojának. Sosem fogom elfelejteni azt sem, amikor Bécsben a spanyol király, Juan Carlos megölelgette Iker Casillast, a csapatkapitányt és pár perccel később Iker emelhette fel az európa bajnoki trófeát.

A rákövetkező ősszel induló VB-selejtezőket még spanyol szurkolóként kezdtem el nézni, de nagyjából 1 évre rá a Roját beelőzte egy másik válogatott. A világbajnokságon már "csak" a második számú kedvenc csapatom volt a spanyol válogatott, de a döntőben nekik szurkoltam és őszintén örültem, amikor 2 évvel az EB siker után Iker a VB trófeát is magasba emelhette Johannesburgban. A nyári kontinenstornán is nekik fogok szurkolni (meg Portugáliának) , de van amit fontos vagyok megjegyezni. Talán furcsa, hogy 2 megnyert torna után váltottam. Fel tudnék sorolni pár érvet, némelyik helyet fog kapni a következő néhány sorban majd, de az egyik mindenképp ide kívánkozik.Már nem tudok úgy azonosulni a La Rojával, mint régebben. Az elmúlt néhány El Clásiconak köszönhetően teljesen megutáltam az összes katalánt és ha az év 355 napján utálom az egész barcás társaságot, akkor 5 napért nem fogok kivételt tenni. Túl sok a csapatban a katalán emiatt a játékstílusuk is a Barcelonáéra hajaz, én viszont a tiki-takától rosszul vagyok. Tudom elég bugyután hangzik, de ezt tényleg így gondolom. Ma már szinte csak Casillas, Ramos, Arbeloa, X.Alonso és Albiol miatt szorítok nekik, ha olyan meccs van, mert a spanyol madridista srácok sikereinek mindig örülök.:) ( Na meg Capdevila, Cazorla, Javi Martinez, Pepe Reina vagy épp Villa miatt -ő a kivétel,aki erősíti a szabályt-. )

Argentina

Ahhoz, hogy ezt a történetet el tudjam mesélni, 2008 nyarához kell visszakanyarodnom. Talán emlékeztek rá, akkoriban lett a kedvenc játékosom Gonzalo Higuaín. Bár már azelőtt is szurkoltam párszor Argentínának, mert kedveltem a gaucho játékosokat koránt sem tartozott az Albiceleste a kedvenc csapataim közé. Gonza miatt elkezdtem érdeklődni Argentína, mint ország iránt is és a válogatottjuk iránt is. Túl akartam lépni a szokásos tangó - Buenos Aires - mate és a Maradona - Batistuta - River Plate háromszögeken. Mint a Real Madrid és a La Roja esetében is, először az országról magáról próbáltam ismereteket szerezni. Miután tücsköt - bogarat összeolvastam és megvettem vagy 2 úti filmet DVD-n Argentínáról; legelőször -lévén, hogy a tánc szerelmese vagyok- a tangó ejtett rabul. Kapóra jött, hogy a városban lehetett argentin tangót tanulni, nem is haboztam sokáig, rögtön beiratkoztam. Viszont a térdem nem nagyon bírta a terhelést, így rövid úton be is fejeztem, de még ma is van vagy fél tucat tangó CD-m és nagyon szeretem őket hallgatni. Aztán túllépve az Evitán és az estanciák utáni rajongásomon kezdtem el megismerkedni a focival. leginkább a River Plate csapata érdekelt, mert szinte az összes argentin kedvencem pályafutása onnan indult. Elkezdtem úgy szurkolni Argentínának, hogy egy meccset sem néztem meg. Hogy miért? Egész prózai oka van: Maradona nem nagyon akarta Higuaín meghívni a válogatottba én pedig megfogadtam, hogy amíg nem kerül be, nem nézek válogatott meccset. 2009. októberében aztán eljött a várva várt pillanat: az utolsó 2 vb selejtezőn játszhatott Higuaín, aki rögtön az első meccsén be is talált Peru ellen. Ez a 2 meccs pedig elég volt ahhoz, hogy elrabolja a szívem az Albiceleste. Soha nem fogom elfelejteni, hogy Peru ellen Gonzának pont Aimar adta a gólpasszt. Azt az örömet, amit akkor éreztem, amikor a szakadó esőben Palermo megszerezte a győztes gólt. Amikor Bolatti góljával Uruguayban megváltották a repülőjegyet Dél-Afrikába. Az egész 2010-es világbajnoki szereplésük is szép emlék marad. A Dél-Korea elleni győzelem Gonza mesterhármasával, a Mexikó elleni továbbjutás és Tevez gólja (nem a les)...az egyik legszebb focit ők játszották és végigbőgtem az egész második félidőt, amikor a németek ellen kiestek. A Copán ugyan leszerepeltek, de amekkorát Uruguay ellen játszott néhány argentin játékos, azt sosem fogom elfelejteni, mint ahogy azt sem, hogy hajnali 5-kor az udvaron ültem az argentin mezemben és csak néztem a kertet meg a napfelkeltét, sírni sem tudtam, pedig fájt nagyon, hogy kiestek. Hónapokig nem tudtam venni a bátorságot, hogy még egyszer megnézzem azt a meccset. Mostanság többnyire tehetetlen dühvel nézem, ahogy minden csapat elveri őket, aki szembejön velük -kivéve, amikor épp nem rúg egy mesterhármast Gonza- és nem értem, hogy miért nem látja senki sem az AFÁnál a hiányosságokat és hibákat, amit rajtuk kívül szinte mindenki észrevett már. De akármilyen játékkal rukkolnak is elő és akármilyen eredményt is mutatnak fel, akkor is nekik szurkolok. Anno Gonza miatt kezdtem el csak, de ma már sok olyan játékos van, akiket kedvelek. Hosszú a sor Gonzalo Higuaíntól elkezdve Diego Militon, Pablo Aimaron és Jónas Gutierrezen át Javier Pastoréig, lényegében csak 2 játékos nem a szívem csücske: egyikük Carlos Tevez, akit kedveltem, de a Copán végleg leírta magát nálam; a másik Messi, aki az argentinokat is kiborítja,nem csak engem.A válogatottban egyszerűen képtelen még csak megközelíteni is a Barcelonában mutatott formáját. A kedvenc Albiceleste meccsem, a Dél-Korea elleni VB meccs után természetesen, az Argentína - Spanyolország 4-1, amikor is a friss világbajnokokat a Monumentalban tanították meg focizni a gauchok. (Azért is különösen kedves számomra az a találkozó, mert a 2 kedvencem játszott egymás ellen 2 nappal a születésnapom előtt és a TVE is közvetítette a meccset, amit így a TV-ből élvezhettem.)

Végül még egy gondolatot engedjetek meg. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy ha sor kerülne egy Magyarország - Argentína meccsre, akkor melyik félnek szurkolnék. Én felvállalom: Argentínának. Erre sokan mondhatják, hogy akkor nem vagyok igazi magyar. Nos szerintem azt, hogy ki mennyire magyar, azt nem ezen mérik. Nem tartom magam hungaroargentinnak, mert én magyar vagyok, de ez a magyar válogatott több sebből vérzik. Talán most sikerült némi javulást elérniük, de majd csak akkor kezdek ujjongani, ha ez tartós marad. Amikor nem a külföldön kispados játékosokból fogják összeállítani a kezdő tizenegyet és nem rágózik a fél válogatott a himnusz alatt. A vb-bronzérmes U20-as csapat szimpatikus volt, nekik szurkoltam, csak az a baj, hogy szinte egyik sem tudott feljebb lépni a létrán. Nézzétek meg Koman Vladimirt vagy Németh Krisztiánt, hol tartanak most, pedig mind a kettő hatalmas tehetségnek lett kikiáltva. Na de nagyon eltértem a témától.

Emlékszem, néhány éve voltak a középpontban ezek a "nem vagy igazi magyar,ha ..." viták. Amikor a Loki bejutott a BL csoportkörébe sokan mondták, hogy fogjunk össze és buzdítsuk a Debrecent klubhovatartozástól függetlenül. Úgy gondolom, hogy az, aki évek óta Liverpool szurkoló, az nem állt be debreceninek. Miért is tette volna, ha egyszer érzelmileg semmi sem köti a DVSC-hez?! Ha akkor a Madrid jött volna Pestre BL-meccsre én is nekik szurkoltam volna és nem a Debrecennek. A Tv, az újságok és az internet csak úgy ontotta ezt a szöveget és a másik kedvencemet: " aki külföldi csapatnak drukkol az nem igazi szurkoló". Itt vissza kell, hogy kanyarodjak kicsit a klubfutballhoz. Azt szokták mondani,hogy az az igazi szurkoló, aki télen-nyáron hóban-fagyban-esőben megy a csapattal mindenhová. Kérdezem én, mennyivel ér kevesebbet az az Arsenal szurkoló, aki 10 éve megnézi az ágyúsok összes meccset a tv-ben, él-hal a csapatért és fejből fújja az utolsó bajnokságot nyert csapat keretét a góljaik számával együtt, mint az, aki elmegy mindenhová a Fradival és Diósgyőrben szétveri a stadiont? Vélemények különböznek és a világ épp attól szép, hogy nem vagyunk egyformák. Én mindenesetre 101%-ban madridistának vallom magam, aki mindemellett argentin fan és a kettő közt Gonzalo Gerardo Higuaín az összekötőkapocs. ♥♥♥