Avagy szerelem első látásra :) ♥
(vigyázat,kisregény következik)
2004. decemberében jártunk. Karácsony előtt néhány nappal már javában készültünk az ünnepekre. Az aznap elkészült kókuszgolyók már letakarva pihentek, eltettük őket karácsony estére. Apa ár aludt, anya az internet világával ismerkedett én pedig az öcsémmel unottan váltogattam a nem régiben beköttetett kábel tv csatornáit. Semmi olyat nem találtam, ami le tudott volna kötni. Unalmamban odakapcsoltam a sportcsatornára, ahol épp a szabadrúgáslövő világbajnokságot közvetítették és megütötte a fülem Zidane neve. Emlékeztem rá az Európa Bajnokságról. Aztán meghallottam Canizares nevét is, az sem hangzott számomra ismeretlenül. Magam mellé tettem a távirányítót és megnéztem a közvetítést. Másnap ugyanígy leadták a döntőt is én pedig hegyeztem a fülem. Nagyon tetszett az a mez, amiben a francia megjelent és érdekelt, hogy ugyan melyik csapatnak van tiszta hófehér szerelése, akkor pedig elhangzott, hogy a Real Madridban játszik. Az információt elraktároztam valahol az agyam hátsó szegletében és lázasan elkezdtem keresni, hogy mikor is lesz forduló. Nem volt szerencsém, épp téli szünet volt, viszont kiszúrtam a műsorújságban, hogy az Eurosport minden délben ad egy sorozatot a BL - párharcairól. Eldöntöttem, hogy majd figyelni fogom, hogy képet kapjak az európai foci elitről. Néhány csapat szimpatikus volt számomra ezekből a műsorokból és elhatároztam, hogy meccset is fogok nézni, amint vége lesz a szünetnek. Viszont legalább ugyanennyi csapat ki is esett a kosárból: a Bundesliga nem igazán érdekelt, karácsony után a Premier Leagueből is kiábrándultam. 2 maradt állva: a La Liga és a Serie A. Nekem sem kellett több az első hétvégén kapásból végignéztem az összes spanyol meg olasz meccset. A Juventus mégsem jött be annyira, nem tetszett a catenaccio. A spanyol bajnokságban pedig a Valencia és a Real Madrid játéka tetszett a legjobban, így kezdtem el ennek a 2 csapatnak szurkolni. (Ugyanis a kedvenc játékosom ekkoriba Morientes mellett Aimar volt)
Nem csak a futballmániám szabadult el ezzel, hanem volt egy másik jótékony hatása is. Gimnáziumban 2 nyelvet kell tanulnia minden diáknak. Nos én a német mellé nem az angolt szerettem volna, hanem valami latin nyelvet. Bele voltam bolondulva az olaszba és mindenáron azt szerettem volna tanulni, ám abban az évben pont nem indított a gimnázium olasz csoportot, így nem maradt más választásom, mint a spanyol. Eleinte borzasztóan utáltam és majdnem meg is buktam belőle, viszont a spanyol futball miatt elkezdtem naponta foglalkozni a nyelvvel és szépen lassan elkezdtem javulni belőle. Olyannyira, hogy 12.-re semmi más jegyem nem volt spanyolból, csak ötösök. Ráadásul pedig beleszerettem Spanyolországba és Argentínába is.
Életem első Real Madrid meccse egy Zaragoza elleni bajnoki volt, ahol 3-2-re nyert a Madrid. Rögtön beleszerettem a királyi gárdába. Ahogy teltek-múltak a hónapok, a Valencia meccseit kezdtem hanyagolni és szépen lassan le is kopott a kedvencek közül a Turia parti egyesület. Ugye én januártól kezdtem nézni a Madrid meccseit, így a 2004/05-ös szezonból csak a felét láttam, de ez is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: a Real Madrid iránti rajongásom nem múló hóbort. Azóta is minden egyes héten ott ülök a tv vagy a monitor előtt és szurkolok a csapatnak Megnéztem sok műsort, megvettem és elolvastam több tucat könyvet a klubról. Még ma is hajt a vágy, hogy minél többet és többet tudjak meg a Real Madridról.
E hónapban lesz 7 éve, hogy madridistának vallom magam. Rengeteg 90 percet szurkoltam már végig és láttam nagy bukásokat de átéltem hatalmas euforikus boldogságot is. A Tv előtt ültem, amikor 2004/05-ös idényben az El Clásicon Zidane önfeláldozóan fejelte be a vezető gólunkat, Raúl összefércelt szemöldökkel jött vissza a pályára egy rövidebb ápolás után,hogy aztán gólt rúgjon és végül 4-2-re verjük el a sikerkorszaka kezdetén álló Barcelonát a Bernabéuban.
Ám hiába drukkoltam nekik akkor már elég rég óta, még mindig nem éreztem azt, hogy tényleg ez az csapat az én csapatom. Még nem köteleződtem el teljesen. Erre az egyik legnagyobb meccsig kellett várni, ami még most is benne van nálam a TOP 3-ban. 2006 februárjában jártunk, a Real Madrid a Copa del Reyben az elődöntőben a Zaragozát kapta ellenfeléül. Bár sokszor borsot törtek a fővárosiak orra alá, mindenki biztos volt a döntőbe jutásban. Igen ám, de az első meccsen súlyos vereséget szenvedtek a királyiak 6 kapott gólra, csak egy találattal tudtak válaszolni és a továbbjutásra már mindenki keresztet vetett. A visszavágón, február 14.-én azonban a Madrid úgy támadt fel, ahogy a hamvában holt Főnix szokott. A Bernabéu eredményjelzője még az 1 perchez sem ért el, már vezetett a Madrid, 15 perc után pedig már 3 gól állt a fővárosi csapat neve mellett. A második félidőben rúgtak még egy gólt, de a továbbjutást érő ötödik találat nem akart megszületni. 4-0-ra nyert akkor a csapat és majdnem véghez vitték a csodát. Életemben akkor éreztem először, hogy mennyire jó dolog madridistának lenni. Hálás voltam a Fiúknak azért, amiért az utolsó percig a továbbjutásért küzdöttek és nem adták fel. Állva tapsolta őket a Bernabéu és én itthon könnyeztem a TV-előtt, mert büszke voltam rájuk. Akkor jegyeztem el magam a Real Madriddal...
Végigszurkoltam minden idők egyik legszorosabb véghajráját 2006/07-ből. Őrült tavasz volt, decemberben még senki sem sejtette, hogy idény végén a Madridé lesz a korona. 12 meccsen keresztül ment a versenyfutás az aranyért, már-már veszni tűnt, fej-fej mellett haladtunk a katalán riválisunkkal és közben a Sevilla is bejelentkezett a bajnoki címért. Nem egyszer az utolsó percben mentettük győzelemre a meccset. Hány millió szurkoló ugrott velem együtt talpra, amikor az Espanyol ellen Higuaín az utolsó percben lőtte be a győztes gólt, amivel a tabella élére álltunk és hány millióan ordítottuk örömittasan a Mallorca elleni idényzáró meccs lefújásakor térdre esve a szőnyegen,örömkönnyekkel a szemünkben, hogy Campeónes!!!
Következő évben már jóval egyértelműbbé vált a helyzet, hamar kiderült, hogy a Madridnak nem lesz ellenfele a spanyol bajnokságban. Szakadó esőben Pamplonában játszott a csapat és úgy állt a helyzet, hogy kikapunk. Az Osasuna vezetett, de aztán Robben egalizált. A bajnoki címhez viszont a győzelem kellett... Nem sokkal később a csereként beállt Higuaín belőtte a győztes gólt és a Madrid lett a bajnok. A következő fordulóban rendezték az El Clásicot és ott sorfalat kellett állnia a katalán riválisunknak.
A sort még hosszan tudnám folytatni szép emlékekkel. Ott van például a Real Madrid-Getafe 2009 tavaszáról, vagy a tavalyi Copa del Rey döntő. De akadnak nem túl szép emlékeim is: A Real Madrid-Barcelona 2-6, aztán az 5-0, az Alcorcón elleni égés a kupában... Együtt sírok, együtt nevetek a csapattal. Nekem ez a 11 srác, nem csak 11 játékos, nekem ők a nagybetűs FOCISTÁK, a világ legjobb játékosai. Olyanok, mintha ezer éve ismerném őket, tudom a kedvenc számukat, a kedvenc ételüket, a hobbijukat, de személyesen mégsem ismerem őket. Az edzőt mindig tisztelem, de minden meccs előtt úgy érzem, hogy jobban értek a focihoz, mint ő. Olyan ennek a csapatnak szurkolni, mintha egy másik családom is lenne. Rengeteg barátomat is ennek révén ismertem meg. Akkor is a csapatára madridista vagyok, amikor kiesünk a kupából és akkor is az vagyok, amikor a bajnoki címet ünnepeljük. Tisztelem régi nagy játékosokat és a klub történelmét. Ám a Madrid nekem ennél jóval többet jelent. Életem legnehezebb időszakában egyfajta kapaszkodót is jelentett ez a csapat és ez ma is így van: amíg a meccs tart, addig nem is érdekel más. Sokszor csak ez a 90 perc az egyetlen szórakozásom.Megtanított rá a Madrid, hogy minden rossz után jön valami jó, mert lehet, hogy szombaton kikapnak a Gijóntól, de kedden elverik a Tottenhamet a Bajnokok Ligájában. Új meccs, új esély.
Végezetül elmesélnék egy történetet. Életem álma volt, hogy egyszer a Santiago Bernabéuban láthassam játszani a csapatot. Másodéves egyetemistaként összespóroltam annyit, hogy megtehessem. Hetekig vaciláltam és kerülgettem az utazási irodát, mire meg mertem tenni az első lépést az álmom teljesítése felé. Nagyon össze kellett húznom a nadrágszíjat, de bármire képes voltam, hogy elérjem a célom. Annyi pénzem sajnos nem volt, hogy péntekre is találjak szállást magamnak, így egy éjszakát a Barajason töltöttem. A szálloda, ahová másnap költözhettem be a Bernabéu közelében volt, így az a vágyam is teljesült, hogy az első dolog, amit megláttam Madridból az a Bernabéu volt. Építészetileg talán nem egy csoda, de akkor ott abban a borús kora reggeli órában nem létezett számomra szebb épület egész Spanyolországban. Hihetetlenül felemelő érzés volt ott állni a Real Madrid stadionja előtt. Ám ezt még inkább felülmúlta amikor délután beléphettem oda. Vannak dolgok, amiket szavakkal nem lehet leírni, hanem érezni kell és ez pont olyan. Végigjártam a trófeamúzeumot és magamba szívtam a történelmet. 1-1 kupa láttán néhány emlékkép is beugrott. Amikor kiléptem a lelátóra és a maga teljes nagyságában megpillantottam a hatalmas lelátót és a smaragdzöld gyepet, percekig csak ültem valahol a REAL MADRID CF felirat fölött és a könnyeim törülgettem. Kizártam a külvilágot csak én voltam és a stadion... végigpörgettem gondolatban az elmúlt évek emlékeit és a pálya minden egyes négyzetcentiméteréről milliónyi emlék jutott eszembe: "onnan emelte be a Valladolidnak Higuaín azt a szép gólt, amonnan meg Cicinho rúgta be a Zaragozának a Copa del Reyben..." Másnap pedig ott ültem végig valahol a harmadik szinten az Osasuna elleni bajnokit. Bár autogramot nem sikerült szereznem, mégis egy örök emlék marad az, hogy élőben láthattam a kedvenc játékosaimat a kedvenc stadionomban játszani. Még mindig fel tudom idézni, ha becsukom a szemem azt, ahogy Iker vetődik, Cé a labdát bűvöli, vagy épp Higuaín szelídíti meg a játékszert, puha mozdulatokkal, hogy aztán megtolja és egy hatalmasat belebikázva keresztbe átlője a pályán a csapattársához...
Madridistának lenni egy érzés és nem egy szeszély. Akit egyszer megfog a sentimiento madridista,azt többé nem ereszti el. 7 éve fehér a vérem és jóban rosszban a csapat mellet vagyok. Bár sok meccset megnézek a hétvégéken, igazán csak egy csapatnak tudok szívből szurkolni és ez pedig a REAL MADRID CF.
"Somos tus manos,tu voz,tu sudor,tu alma. Somos tu orgullo,tu ilusión. Somos tu fuerza y tu pasión. Somos todo lo que somos,porque siempre estas allí. Porque nosotros somos TÚ."
Porque somos los aficionados al mejor equipo de toda la historia.
"Mi vagyunk a kezeid,a hangod,a verejtéked,a lelked.Mi vagyunk a büszkeséged,az álmod. Mi vagyunk az erőd és a szenvedélyed.Vagyunk,akik vagyunk,mert mindig ott vagy/mert ez mind te vagy. Mert mi TE vagyunk."
Mert mi vagyunk a történelem legjobb csapatának szurkolói.
♥♥♥HALA MADRID!!!♥♥♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése