Még mielőtt in medias res belecsapnék a közepébe, pár szót ejtenék arról, hogy milyen játékosokért is tudok igazán rajongani. Real Madrid szurkolóként talán furcsán fog hatni, amit most írni fogok, hisz köztudott, hogy a csapatban mindig sok világsztár kergette a labdát. Ám én sosem értük rajongtam. Nem hoznak lázba az egyéni elismerések, én nem a kiosztott díjak után ítéltem és ítélek meg ma sem játékosokat, nekem az számít igazán, hogy egy-egy játékos mennyi mindent tesz meg a csapatért. Az emberek nagy része elsiklik az általam csak "jó munkásemberek" -nek hívott focisták teljesítménye felett és hamar el is felejtkeznek róluk. Nincsenek hetente a sportlapok címoldalán, nem cikkez róluk a bulvársajtó, nem tízmilliókban mérik a facebook-likejaik számát, mégis csendben teszik a dolgukat világklasszis szinten a világsztárok árnyékában. Az eredményeikért csak ritkán arathatják le ők a babért, de mégis ők azok, akikre számíthatunk, ha szorul a hurok. Aimartól Solarin és Morientesen át Ikerig jó pár nevet tudnék felsorolni, akik nálam lefedték ezt a kategóriát és rövidebb-hosszabb ideig a kedvenc kedvenceim voltak, de a legjobban mégis a klub 24 éves argentin csatáráért tudok rajongani, aki a Real Madrid húszas mezének tulajdonosa és az első meccse után a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem...
Kezdésnek írok egy hosszabb áttekintést az eddigi pályafutásáról.
2006 decemberében jártunk, amikor a még szinte gyerek Pipitát megvette a Real Madrid a River Plate együttesétől 13 millió euróért. 2 szintén dél-amerikai társával együtt szinte 4 napon belül mutatták be őket. Ekkor a csapat morálisan a padlón volt, hogy szemléltessem az állapotokat csak egy példát írok: az olyan világverő csapatok, mint a Recreativo Huelva is győzelemmel távozott a Bernabéuból. A 3 frissen igazolt fiatalra pedig épp emiatt elég nagy terhet pakoltak: tőlük várták a megváltást. Fernando Gagonak sikerült a legjobban a bemutatkozás, én is őt kedveltem a legjobban hármójuk közül -amihez hozzátartozott az a tény is, hogy 17 évesen nagyon is tudtam rokonszenvezni a tőlem csak 2-3 évvel idősebb játékosokkal-, rá is aggatták rögtön az "új Redondo" becenevet. Ma már az AS Roma játékosa. Marcelo a szintén nagyon fiatal brazil jobbára csak csere volt, de nem szégyellt tanulni a világ valaha volt legjobb balhátvédjétől, Roberto Carlostól. Ma ő a kezdő 11 egyik megkérdőjelezhetetlen tagja. A harmadik srác pedig Gonzalo Higuaín volt, akivel eleinte még szimpatizáltam, de amint megláttam az első meccsén rögtön nézetet váltottam. Már akkor is nagyon küzdött és hajtott minden meccsen ám a gólszerzéssel igencsak hadi lábon állt. Olyannyira, hogy 2-3 m-re a kaputól is képes volt fölérúgni. Mivel csatárról volt szó és a véleményem már akkor is az volt, hogy "egy csatár legfőbb feladata a gólszerzés, a többi csak plusz adalék", képzelhetitek, hogy mennyire nem kedveltem az argentint. Nem csak én, hanem sok más szurkolótársam is értetlenül állt az előtt, hogy miért igazolta le egyáltalán a Madrid? Mit keres ez a borzas hajú, kacska fogazatú kis krampusz a világ legjobb csapatában? Én voltam az egyik legnagyobb ellenzője és én követeltem a leghangosabban "A Fórumon", hogy rúgják ki. Még szerencse, hogy ezt nem mi döntöttük el. Capello már akkor látott benne valamit és akkor még rajta kívül nem sokan tudták, hogy egy kincsre talált....
Első 2 -pontosabban másfél- idényében összesen 8 gól került az argentin neve mellé, ám akármennyire is utáltam elgondolkoztatott, hogy milyen 2 találat lapul a között a 8 gól között. A Capello-féle csapat a Madrid történetének egyik -ha nem a- legőrültebb bajnoki címét az általam már sokszor emlegetett 12 meccses versenyfutás végén szerezte meg. Az Espanyol ellen először 2-0-ról szépített majd 3-1-ről fordított a Madrid. A győztes találatot a 93.(!) percben Gonzalo Higuaín szerezte és a csapat ezzel a győzelemmel állt a tabella élére. Örök emlékként él bennem a kép: Van Nistelrooy elkapta Gonzalo mezét, amit az argentin a levegőbe dobott és felmutatta a szurkolóknak....
Mit ad Isten, 1 évvel később a Real Madrid az Osasuna ellen játszott Pamplonában szakadó esőben és Robben találatával éppen döntetlenre állt a meccs, amivel a Madrid még nem mondhatta bajnoknak magát. Nem sokkal a meccs vége előtt azonban egy Ramos-Diarra összjáték után Higuaín kapta a labdát és szerezte meg a bajnoki címet is jelentő győztes gólt. Ám ez a gól azt is jelentette, hogy a következő fordulóban az örök rivális Barcelonának sorfalat kellett állnia a Bernabéuban a 31x bajnok Real Madridnak.
Ezzel a 2 góljával és a példamutató hozzáállásásval szépen lassan elkezdte megnyerni a madridista érzelmű emberek szívét...
Az új, 2008/09-es szezon kezdete előtt úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt az argentinnak, ha már 2x is sikerült neki ennyire megörvendeztetni a madridistákat. Félresöpörtem az összes ellenszenvem és kvázi tiszta lappal ültem le, hogy az előszezon egyik rangosabbik tornáján megnézzem a Real Madrid meccsét és közben különösképp figyeljem Higuaín játékát. Ugyan nem csinált nagy dolgokat, gólt sem szerzett, összesen 20 percet töltött a pályán, mégis sikerült meggyőznie engem. Morientest juttatta az eszembe, akit szintén nagyon szerettem és flikk-flakk mentesen játszott, de mégis hasznosan. Attól az augusztusi naptól kezdett el érdekelni ez a még mindig szinte kölyök cserecsatár. Ősz közepén Nistelrooy kidőlt az egész szezonra és mivel Robinho nyár elején eligazolt a Citybe a kis argentinra hárult a feladat, hogy pótolja a holland gólzsákot. Már az idény elején csereként beállva is szerzett gólokat, kimutatva igényét egy helyre a kezdőben, ám még így sem mert senki se jóslatokba bocsátkozni, hogy mire lesz képes az argentin huzamosabb ideig a kezdőben. Titkon mertem csak benne reménykedni, hogy sikerül neki és álmaimban sem gondoltam, hogy ilyen teljesítménnyel rukkol elő. 2008. novemberében például az ő 4 (!) góljával verte el a Madrid a Malagát úgy, hogy a csapat 1 félidőn át emberhátrányban játszott, miközben 3x is vezettek az andalúzok. Az akkor 21 éves Gonzalo hátára vette a csapatot és szinte emberfeletti teljesítményt hozott le 90 percen keresztül. Abban az idényben rengeteg 3 pontot érő találatot jegyezhettünk fel a neve mellé és nem egyszer játszotta el a megmentő szerepét, mint amikor az akkor kulcsfontosságúnak tűnő Getafe elleni meccsen az utolsó percben szerezte meg a győztes találatot. Az év végi elszámolásnál 24 gólt írtak a neve mellé, amivel ő lett a csapat házi gólkirálya úgy, hogy sokszor nem is csatárposzton játszatták, hanem szélsőként.
A 2009/10-es szezon előtt elnökválasztást tartottak a csapatnál. A klub híresen megalomán elnöke ismét jelöltette magát és amint várható volt, nyert is a választáson, így ismét Florentino Perez foglalhatta el az elnöki széket. Én és sok más madridista, akik szeretjük Higuaínt minden nap gyomorgörccsel ültünk le a gép elé és attól féltünk, hogy Perez a tisztogatást épp vele fogja majd kezdeni. A presi Madridba költöztette Kakát, Cé Ronaldot és Benzemát, a gondolkodásmódjába pedig nem illett bele az argentin. Ám Pellegrini kitartott mellette, amit meg is hálált: 28 gólt rúgott és ismét ő lett a házi gólkirály -egyben pedig a Pichichi másodikja- Cé Ronaldot megelőzve, ami aztán tényleg nagy szó ismerve a portugált...
Tavaly csak egy fél szezon jutott neki, sérült volt és műteni is kellett, ám még így is berámolt legalább egy tucat gólt az ellenfelek kapujába. Idén a bajnokságban 15 meccsen játszott, amiből 7x volt kezdő és 8x csere és 12 gól áll a neve mellett. 2 egymást követő fordulóban is képes volt mesterhármasra. A Bajnokok Ligájában idén 2 gólos, de csak 2 meccsen kapott többet, mint 10 perc. A gól/perc mutatója az egyik -ha nem a -legjobb egész Európában kenterbe verve Cét és Messit is, miközben a fontos meccseken rendre csak a kispadot koptatja...
Ám nem csak a Real Madridban hanem a válogatottban is alapember. Miután hosszas huzavona után végre magára ölthette a válogatott mezt rögtön az első meccsén be is köszönt Perunak, majd gólt szerzett Németország és a világbajnok Spanyolország ellen is barátságos meccseken. A dél-afrikai világbajnokságon tavaly 4 góllal az Argentin válogatott házi gólkirálya lett, illetve a világbajnokság egyetlen mesterhármasa is az ő nevéhez köthető (Dél-Korea ellen). A 2011-es Copa Americán 1 gól került a neve mellé. Az ősszel pedig mesterhármast rúgott Chile ellen vb-selejtezőn.
(Folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése