2012. november 10., szombat

Helyzetjelentés

November 29.-én vizsgázom és vagy aznap vagy december 4.-én lesz a gyakorlati vizsgám, a tananyag pedig rengeteg, szóval nem hiszem, hogy hosszú postokkat kényeztetlek majd el Titeket az elkövetkezendő napokban....Iszonyatosan görcsölök és attól félek, hogy mire megszerzem a bizonyítványt, a végkimerülésig hajtom majd magam és küldhetik utánam a kórterembe a papíromat a végzettségről. Az az elvem, hogy ha valamibe belevágok, azt tisztességesen csináljam végig, úgyhogy feltettem a lécet magamnak, csak győzzem átugrani... Amilyen messze esik a lelkészség a biztonsági őri szolgálattól, akkora a szakadék ez a képzés és az egyetem közt. Valaki magyarázza el nekem, aki okosabb, mint én, hogy miért van az, hogy az egyetemen, hoztam egy 3,8-as  átlagot a harmadik szemeszterben, ez meg - amit elméletileg úgy terveztek, hogy 8 osztályos végzettséggel is meg lehessen tanulni - annyi fejtörést okoz, hogy már komolyan kezdek benne kételkedni, hogy van-e tényleges tudásom a bizonyítványaim mögött... El sem hiszitek, hogy mennyit küzdök saját magammal, néha már csak azért is, hogy itthon kézbe vegyem a jegyzetem. Azt mondják, hogy ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad. - Elnézést a kifejezésért - De most már rohadtul szeretném látni azt a hülye útjelző táblát, amire ki van írva, hogy hány méter még, mire visszatalálok a főútra...vagy legalább annyit, hogy ez arra visz-e...
Viszont van egy érdekes történetem is. Amióta átjárok a - majdnem - szomszéd településre erre az oktatásra, a hét szinte minden napján hol a városban, hol az állomásnál minden egyes alkalommal hallom, hogy valaki zongorán játszik és nem akármit: genfi zsoltárokat és református dicséreteket.Nagyon csüggedt vagyok mostanában és legutoljára épp a "Térj magadhoz drága Sion van még néked Istened" volt repertoáron. Nem tudom, hogy ki az és miért játszik ilyen énekeket, de olyan ez az egész, mintha az Úr akarna üzenni nekem, hogy még ha úgy is érzem, nem hagyott magamra...


Csak egy dal...úgy passzol a hangulatomhoz...hazafelé láttam egy falevelet, amit felkapott a szél és lassan megtáncoltatta a levegőben, aztán a lábam elé hullt...Már egy jó ideje piszkosul egyedül érzem magam, hiába vagyok emberek közt... 

2012. november 8., csütörtök

Egy BL meccs margójára...

Rengeteg véleményt és okoskodást olvasgattam szerte az interneten a Real Madrid - Borussia Dortmund meccsről és úgy gondoltam, hogy én sem akarok ebből kimaradni. Rengeteg véleméntől a fejemet fogtam, hát most közkinccsé teszem, hogy én miként láttam és egyben reagálok is pár hülyeségre hol hosszabban, hol röviden. Bele is vágok!

1. Aki olvasta Mou meccs utáni nyilatkozatát az tudja, aki nem az talán hallotta. Edző bácsi elejtette a következő mondatot: "Con dos en el centro del campo no estaba para Luka, estaba para Xabi y Essien." Kedves José, ha ez nem fekszik Modricnak, akkor miért oda tetted? Tudom, Essiennek problémái voltak, de jobban megérte volna őt kezdetni. A horvát így csak vergődött, ő nem tudja Khedira helyét átvenni, mert neki nem ez a posztja.Ennyi

2. Di Maria az eszetlenebbik énjét vette elő sajnos... Én egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni rajta, bár szerintem ez az egyik legnagyobb fegyvere is: kiszámíthatatlan, hogy épp milyen napja van. Van hogy 80 percig több labdát elad, mint egy Adidas márkabolt, de a 83.-ban úgy elsül a lába, hogy hetekig könnyes szemmel emlékezik vissza mindenki arra a gólra vagy gólpasszra. De van, hogy 90 percig, csak önzőzik és beviszi 3 ember közé a labdát, aztán persze elveszik tőle, meg olyan is van, hogy zsákszámra osztja a finomabbnál finomabb gólpasszokat. Én nagyon kedvelem őt is, tényleg, de most nagyon felidegesítettem magam rajta, mert ment előre, mint a mérgezett egér és kb esze is csak annyi volt... Ezen a meccsen ütött vissza piszkosul, hogy az egész támadójátékunk Őfelségére, vagyis Roncira van kihegyezve. Klopp okosan rájött, hogy elég ha likvidálják a portugált és onnantól meg van lőve a támadójátékunk. Elég ha 2x megakadályozzák, hogy labdába érjen és rögtön elmegy a kedve a játéktól. Nagyon, de nagyon nem ment Cének a németek ellen... Betömörülő csapatok ellen épp nekik kellene azon dolgozni, hogy széthúzzák a védelmet és segítsék a csatárt, hogy helyzetbe tudjon kerülni, legyen területe, ám sajnos mind a kettőjüknek fontosabb volt a név a hátukon, mint a címer a mezük elején...Na meg jöttek az ívelgetések. Egy Hummels-féle alakokat a soraiban tudó védelemmel szemben....

3. Özil. Folytatva az előző gondolatmenetet: Mesut miért van a csapatban? Borzasztóan sajnálom szegény török-németet, mert minden oldalról csak kapja a nyakába, hogy mennyire gyenge. Én is sokat szidtam, de rájöttem valamire: labda nélkül nehéz varázsolni. Mivel mindent Őfelségének kell legurítani, Mesut kimarad a játékból és sokszor hiába helyezkedik és kéri, nem passzolják le neki a labdát. Sokan kérdezik, hogy miért van az, hogy a válogatottban jól játszik, Madridban pedig gyenge. Hát ezért... A(z Inter)Nazionalelfben ő a karmester, de nálunk a portugál az alfa és az ómega, Özil képességei pedig kihasználatlanul maradnak...

4. Gonzalo. Az én Achilles-ínam, az érzékeny pontom... vele kapcsolatban két dolgot olvasok mindenhol. Az első az,  hogy kifogásolják, hogy a második percben túl lassú volt annál a helyzetnél. A másik pedig az, hogy az egész első félidei játékát kritizálják. Először is leszögezném: helyzetbe kerülni is tudni kell, márpedig ebben Gonzalo köröket ver néhány olyan csatárra, akiket sokan az argentin helyére hoznának. Aki pedig az egész félidei játékán van kiakadva annak csak gratulálni tudok, mert valószínűleg olvasni sem tud, csak megy a sok birka után, akik még ilyenkor is csak azt tudják írni, hogy kevés a Bajnokok Ligájához. Még a félidő elején megsérült, de nem kért cserét. Én már a közvetítés során láttam úgy a 10. perc környékén, hogy fogja a combját, meg is jegyeztem az öcsémnek, hogy itt baj van. Direkt próbáltam figyelni a mozgását is és láttam, hogy nem egészen úgy fut, ahogy szokott. (Azért vicces, hogy az ember tudat alatt mennyire kiismeri a kedvencei mozgását...néha előbb tudom, hogy hová fog érkezni, mint ahogy nekilódul... :D ) A 20. percben meg csak rosszabb lett a helyzet és ki sem jött a második félidőre. De valóban....szégyellje magát, amiért sérülten nem lőtt mesterhármast a Dortmundnak....hallatlan! Falcao bezzeg lőtt volna! Gonzalo az, akit mindig elő lehet venni....ő sajnos nem a trendik közé tartozik, akiket akkor is dicsérni kell, ha 4 m-ről se találják el a kaput. Jó, lehet nem szeretni, ez mindenkinek a saját dolga, de azért mi az, hogy majdnem pezsgőt bontanak néhányan, amiért valószínűleg 2 hétre kidőlt?! Én 2 játékosunkat utálom ( nagy a szívem, de nem fér bele mindenki) és további egytől kaparom a vakolatot a falról, de mégsem állok és álltam neki pezsgőzni, amiért megsérültek, mert közölük 2 pont betegállományban van. Most, hogy Pipita is kidőlt, vasárnapra nem maradt csatárunk....de örüljön csak a sok birka... Őszintén szólva én már marhára unom, hogy le vannak osztva a szerepek: a jó, a rossz és a csúf. Gonzalo lett a rossz és ezt nem mossa le magáról. Egyfolytában azt látom mindenhol, hogy megy a savazás, hogy Higuaín így meg Higuaín úgy és ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vagy én mentem nagyon félre, mert ennyire rajongok érte vagy "a világ" a hülye? Gyanítom az utóbbi....


Animo Gonzalo recuperate pronto! 

2012. október 30., kedd

Idézet

"Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton a másik egyre kisebbnek tűnik.... Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy jóval azelőtt, mint gondoltuk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már soha nem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.
/A felhők fölött 3 méterrel/

2012. október 29., hétfő

Hétfő...

Olyan vagyok, mint Garfield....utálom a hétfőket. :/ Az 1 napos extra rövid hétvége után olyan nehezen ment a felkelés reggel! Ráadásul pedig kávé sincs itthon, de legalább a kinti hideg felébresztett. 6 órakor felhúztam a redőnyt és csak néztem, ahogy nagy pelyhekben hull a hó. Ez decemberben rendjén lenne, a meleg szobában ülve és az ablakból nézve, de október 29.-én?! Már reggel majd megfagytam és bónuszként jött rá, hogy a fatelepen, ahol az oktatás zajlik csak reggel kapcsolták be a fűtést, de azt is minimális szinten, ergo hiába ültem kabátban az előadásokon, majd megfagytam. Hazafelé jövet, amikor Üllőn az állomáson toporogtam, szabályosan nem éreztem a lábujjaimat. Teljesen átfagytam, így amikor hazaértem befeküdtem az ágyba, úgy ahogy voltam, estére pedig már jelentkeztek is a megfázás tünetei. Az orrom folyik, a torkom kapar meg valamit még érzek, félek, hogy valami komolyabbat szedtem össze... Hiányozni mondjuk addig akkor se fogok, amíg meg bírok mozdulni. Kereken 1 hónap múlva vizsgázom és könyvünk abszolút nem lesz, jegyzeteket meg talán 1-2 hét múlva kapunk. Na tessék, így tanuld meg az egész anyagot... 3 jogszabályt fejből kell tudni, most is épp ezeket olvasgattam az interneten: BTK 29 § , 30 § és a 2005. évi CXXXIII.tv. Sorban: jogos védelem, végszükség és a személy- és vagyonőrökre vonatkozó törvényállás.  Egyébként azon agyalok, hogy letegyem-e tavasszal a fegyvervizsgát. ( Egy nő kezében a fegyverrel, mindig veszélyes :D ) Csak mert fél évig biztosan alkalmaz az önkormányzat, de ha nem hosszabbítják meg, akkor is kötelező a program szabályai szerint még fél évet dolgoznom a szakmában és úgy csak könnyebb elhelyezkedni, ha van fegyverviselési engedélyem. Ezzel a képesítéssel egyébként portaszolgálatra bármikor mehetek és ez jó alap bármihez. Akár még testőr is lehetek. :D Hát majd meglátjuk, hogy mi lesz....



Tegnap játszott a Madrid és egy laza ötöst gurítottak a Mallorcának. Nagyon örültem neki, hogy a dortmundi kisiklás után kicsit magukra találtak. Az első félidőben nagyon nyomtak, a második elejét picikét álmos tempóba váltottak, de Mou kettőt-hármat ordított nekik és megint rákapcsoltak, de nem vitték túlzásba: csak annyit adtak ki magukból, amennyi feltétlenül szükséges volt és hogy ez öt gólt ért, abban azért benne volt a Mallorca védelme is. Pár megjegyzés:
- Akik Marcelot kritizálják, most remélem sokszoros erővel mea culpáznak. Essien csak vészmegoldás és most látszik igazán, hogy mennyit is számítanak a felfutásai a támadásoknál.
- Modric játéka nagyon tetszett. Csak így tovább és akkor szeretni fogom....ha már a születésnapunk közös :D (09.09.)
- Cé lőtt 2 gólt és adott egy passzt, amúgy elég hisztis kedvében volt. Legalábbis én úgy vettem észre.
- Örültem, hogy Morata lehetőséget kapott. Szerintem jól szállt be a meccsbe. :) Calleti gólja előtt pedig gyönyörű labdát küldött Mesutnak.
- Gonza elvitte a meccs embere díjat. 2 gól, 2 gólpassz. Na ez az, amire én azt mondom, hogy ez már egész jó teljesítmény, olyan Higuaínos. :) <3 Azért nekem már hiányzott a duplákat gurító és gólpasszokat adó Pipita és nagyon boldog voltam tegnap este, amikor aludni mentem. Egyébként hihetetlenül fel tudja dobni a hangulatomat napokra, ha gólt szerez. :) Kemény vagyok és szőrszálhasogató, ha az ő teljesítményéről kell nyilatkoznom és sokszor írok vagy mondok ezt vagy azt rá, de fontos tudni, hogy én ezerrel "mögötte" állok és beleköthetek akármibe, akkor is vigyorgok és vigyorogni fogok, ha gólt lő. :) <3 Egyébként ma kijött az Aranylabda huszonhármas listája. Három kérdésem lenne:
1. Busquets....most a Jászai Mari - díj jelöltjeiről van szó vagy az Aranylabdáról?
2. Benzema?!
3. Gonzalo hol maradt róla, ha már a francia valami rejtélyes oknál fogva felkerült rá?






Én ezen a képen jót nevettem. :D Figyelitek a magasságkülönbséget? :D

2012. október 27., szombat

Merengő

Ma a motivációs tréningen egy személyiségtesztet kellett kitöltenünk és mindannyian megtudhattuk, hogy a 4 személyiségcsoportból melyikbe tartozunk. Bennem van némi szangvinikus és flegmatikus hajlam is, de a domináns nálam a melankolikus. Másképpen nevezve az introvertált, a gondolkodó, a pesszimista. Ahogy elolvastam a jellemzőket, sikerült teljesen magamra ismernem benne, úgy gondoltam, hogy megosztom ezt Veletek. :) Úgy olvassátok, hogy szinte 100%-ban jellemző rám, ami itt áll.

A szó eredeti jelentése: szomorú, búskomor, mélabús, de értelmezése mára elmélkedő, mélyen gondolkodó-ra változott. A melankolikusokat nagymértékű gondosság, komolyság jellemzi. Szeretnek magukban lenni, kedvelik a csendet. Nagyon érzelem-orientáltak, érzelmeik vagy az eksztázisig emelhetik, vagy a kétségbeesésbe taszíthatják őket. Szeretnek időt szánni arra, hogy több oldalról közelítsenek meg egy dolgot. Szívesen csatlakoznak másokhoz, nem rámenősek, azt szeretik, ha mások kezdeményeznek irányukba. Munkahelyén a melankolikus a jó minőségről és kreatív megoldásokról gondoskodik.

Erősségek
A melankolikus emberekre jellemző az éleslátás, az érzékenység és a lelkiismeretesség. Nagyon intenzívek, komolyak és elszántak. Géniusz hajlamuk van, tehetségesek és kreatívak. Filozofikusak és idealisták. Minden formában értékelik és élvezik a szépséget. Nagyon hűségesek, mások felé érzékenyek és jól kommunikálnak. Önfeláldozók, precízek és elemző típusúak. Munkájukban pedánsak, jól szervezik meg dolgaikat és van önfegyelmük. Halk szavú, kellemes emberek, akik általában tehetségesek a művészetekben, költészetben és a zene területén. Magasra állítják a mércét és kitartóak. Szeretik magukat az időbeosztáshoz tartani. Spórolósak és szeretik a rendet. Könnyen felismerik a problémákat, következetlenségeket és kreatív megoldásokat találnak rájuk. Szeretik a táblázatokat, képleteket, illusztrációkat. Befejezik, amit elkezdenek. Teljesen jól érzik magukat a háttérben, nem szeretik magukra vonni a figyelmet. Hűséges barátok és figyelnek arra, amit a másik mond. Másokkal mélyen együtt éreznek.

Gyengeségek
A melankolikusok gyakran rosszkedvűek és depressziósak. Hajlamosak a gyenge énképre és az önmarcangolásra. Magukkal vannak elfoglalva, sokat álmodoznak. Nehezükre esik másoknak megbocsátani és múltból származó fájdalmakat elfelejteni. csak a tökéletessel tudnak megelégedni, emiatt nagyon nehéz megfelelni nekik. Sokszor éreznek bűntudatot semmiségek miatt. Van, amikor úgy érzik mások nem szeretik őket és hajlamosak elhinni, hogy mindenféle betegséget elkaphatnak. Nagyon óvatosak a barátkozásban, a tökéletes társat keresik. Maguk alatt vannak, ha felfedeznek magukban vagy másban valami tökéletlenséget, fogyatékosságot. Nem kezdeményeznek, túl sok időt töltenek a gondolkodással. Az érzelmeik meghatározzák a munkájuk minőségét. nagy szükségük van biztatásra, elfogadásra. Szociálisan bizonytalanok, visszahúzódóak és távolságtartóak. Nehezen lehet velük ismerkedni, mert nagyon zárkózottak. Nehezen fogadnak el bókokat. Hajlamosak arra, hogy másokat kritizáljanak. Bosszúállók és ellenszenvesek is lehetnek. Tele vannak ellentmondásokkal.

2012. október 23., kedd

Október 23.

Gondoltam felugrok kicsit mielőtt megyek és megnézem a Szabadság, szerelmet. :)


2012. október 22., hétfő

Vasárnap...

A vasárnapom úgy telt, ahogy mindig is szokott. Legalább is általában szokott. Sajnos az elmúlt két hétben nem nagyon jutottam el a templomba, de most végre nem jött közbe semmi. Már hiányzott....2 hétig bírom ki "csak" istentisztelet nélkül, de azt is úgy, hogy a második hét végén már nagyon elkezd hiányozni és valahogy nem találom a helyem, sőt még kicsit a lelki egyensúlyom is felbomlik. A mai textus ez volt: "Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! " (Fil. 4:4 ) Pál apostol fogságban volt, amikor ezt a levelet írta a szívéhez annyira közel álló gyülekezetnek. Az öröm levelének is szokták hívni, mert több mint 10x fordul elő a levélben az "örül" szó. Mennyire szép is, hogy Pál még abban a nyomorúságos helyzetben is képes volt az örömre... és ezt kellene nekünk keresztényeknek is megtanulni. Sokakat épp azért taszít a kereszténység, mert csak szomorú és besavanyodott embereket látnak, pedig ennek nem így kellene lenni....Na jó a teológus énemet most szépen rendre utasítom.  A prédikáció végén a Tiszteletes Asszony felolvasott egy rövid történetet Gyökössy Endre egyik könyvéből. Már rég elhatároztam, hogy bevásárolok Gyökössy életművéből. Ő lelkész és pszichológus is volt egyben és nagyon jó dolgokat mondott - írt le, de eddig még nem szereztem be tőle semmit, hát eljött ennek is az ideje. (Teológaként én Joó Sándor prédikációs köteteiből vásároltam be meg Ravasz László írásaiból).
Délután itthon voltam és elkezdtem a jogot megtanulni. Így elgondolkoztam rajta, hogy azért mennyivel könnyebben tanulja meg az ember azt, ami tényleg érdekli, meg azt, ami nem. Egyetemistaként ennél nagyobb anyagrészeket tanultam meg hétről hétre és délután mindig szépen leültem a fenekemre, elővettem a könyvet meg a jegyzeteket és szépen megtanultam. De most?... Már az egy külön meccs saját magammal, hogy kézbe vegyem a mappát és leüljek tanulni. Az meg a második félidő, hogy addig fel ne álljak a helyemről, amíg fejből vissza nem mondom az egészet... Azt hiszem én vért fogok izzadni ezzel az egész biztonsági őrösdivel, de ha beledöglök is meg fogom tanulni. Akkora a bizonyítási kényszer bennem mások és saját magam felé, hogy nem fogja hagyni, hogy ellazsáljam...maximalista is vagyok és kitartó ez a három tulajdonság így egyben pedig gyilkos elegy. Pont az az ember típus vagyok, amire a pszichológus csak annyit mondott, hogy az ilyeneket viszi el leghamarabb a rák. Bár az édes mindegy eszempontból, hogy lesz-e bizonyítványom Mikulásra vagy nem...saját magamnak csak akkor fogok tudni megfelelni, ha 100 %-ot hozok, másként nem... Szóval ahelyett, hogy teológiai okosságokat firkálok, úgy mint az előbb, inkább a jogszabályokon igyekszek gondolkodni. Jó lenne, ha végre képes lennék bele nyugodni, hogy az egyik professzor szavaival élve valakinek gyülekezeti tagnak is kell lenni és ahelyett, hogy megint a Hittudományin töröm a fejem, inkább biztonsági őrként próbáljam magam elképzelni... Na tessék ez a melankolikus személyiség egyik legfőbb jellemzője. Imádja az önsajnálatot és az önmarcangolást. Én ebben már nagymester vagyok...


Szombaton volt meccs is. :) Kíváncsian vártam, hogy milyen kezdővel áll majd ki a Madrid, mert a védelem körülbelül fele kidőlt. Hát érdekes volt picit Essien balhátvédben, de megoldotta. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem Marcelo irtóra hiányzik...a bal oldalunk picit meg van így lőve, mert nincs ott a kis brazil, aki feljöjjön a támadásoknál és besegítsen. Egyébkén nem sok mindent tudok róla írni, mert ritka unalmas egy bajnoki volt.  Ikerrel nem tudom mi volt...fogjuk rá, hogy rossz napja volt. Én tényleg nem akarom őt bántani. Cének semmi nem akart összejönni, a gólt is tizenegyesből szerezte, de miután évek óta raklapnyi gólt lő minden idényben elnézzük ezt neki és amúgy is válogatott meccsek voltak. Kaká egy bazi nagy kérdőjel számomra. Néha-néha bámulatosan el tudja hitetni velem, hogy képes még egy exaranylabdáshoz méltó teljesítményt lehozni, de aztán lerombolja az illúziót rögtön. Most kezdett, de ha értékelnem kellene....hát...maradjunk annyiban, hogy illúzióromboló volt. A sor végére hagytam Gonzalot. :) Az argentin lőtt egy olyan gólt már megint, hogy a szám is tátva maradt, ergo ott folytatta, ahol Chile ellen abbahagyta. Én, kis naiv és tudatlan azt hittem, hogy legalább virtuális buksisimogatást kap érte, de tévedtem. Azt próbálják meg nekem bemagyarázni, hogy véletlen lett gól, mert nem is kapura szánta. Agyam eldobom, de komolyan.... Magyarázza már el nekem valaki, aki okosabb, mint én, hogy tulajdonképp mi a bajuk van Higuval? Miért rúgnak bele még ilyenkor is egyet? Miért kritizálják úton-útfélen akkor is, ha nem érdemli meg? Mondjuk én vagyok a hülye, hogy felhúzom magam azon, amit pár fotelszurkoló és önjelölt szakértő hajtogat...Madridban szeretik - a "Pipita quédate" - és ez a lényeg, nem az, hogy a magyar chips zabáló távirányítóbetyárok miket írogatnak a világhálóra.
Vasárnap délután fél szemmel néztem az Inter-Catania meccset is és mosolyogtam egy jót: Zanetti 39 éves, az Inter edzője, Stramaccioni pedig fiatalabb nála 3 évvel. :D Ez azért mekkora! Amúgy nyert az Inter 2:0-ra. :)





 

2012. október 20., szombat

Hétvége...

Még mielőtt bármiféle taglalásba kezdenék elárulom, hogy az oktatás hogy megy a vizsgáig hátralévő időben. Hétfőtől csütörtökig a Fatelepen oktatnak mindenre, ami kellhet egy biztonsági őrnek, pénteken pedig motivációs tréningre járunk. Komolyan mondom, ezt a tréninget jobban élvezem, mint a jogszabályokat...közelebb is áll az érdeklődési körömhöz. Ma az első foglalkozáson a motivációról, az életcélról általánosságban és a személyiségtípusokról bővebben beszélgettünk. Alapvetően 4 féle személyiségtípus van, nekünk csak 3 fért bele az időnkbe ma és érzésem szerint megtaláltam azt, amelyik a legjobban illik rám. A 4 típus a következő: szangvinikus, melankolikus, kolerikus, flegmatikus. Tiszta személyiségtípus nincs, mindenkiben keverve vannak ezek a típusok és az alapján határozzák meg, hogy ki melyik csoportba tartozik, hogy melyik a domináns. Nekem a melankolikus és a jellemzés, amit átbeszéltünk szinte tökéletesen illik is rám, a másik típus, ami keveredett bennem az pedig pont a kolerikus, ami vicces, mert a kolerikus az pont a "főnöki jellem"... na de nem megyek ebbe jobban bele, mert majd hétvégén írok erről bővebben is. :) Házi feladatnak azt kaptuk, hogy egy hosszú kérdéssorból válasszunk ki egyet és fogalmazzunk hozzá meg egy választ. Én ezt a kérdést választottam: "Kész vagyok-e magamat egyszer s mindenkorra elkötelezni egy cél mellett?" Ha röviden akarom elintézni, elég annyit írnom, hogy 11 év. Ennyit áldoztam fel a lelkészi hivatásért, amiből végül nem lett és nem lesz semmi, mindezt úgy, hogy miután kvázi kirúgtak az ajtón megpróbáltam visszamászni az ablakon...szerintem elég lesz ezt kifejteni.
Egyébként ma a tanulás után kellően lefáradva rászabadítottam magam a Youtube-ra és mivel nem elég agysejtem pusztult el a jogszabályoktól előkerestem a Floricienta koncertet és azt néztem-hallgattam.  Tudom ez borzasztó gyerekes...na meg hát szappanopera eredetileg, de én szeretem. Egyrészt nyelvgyakorlásnak tökéletes, másrészt meg mindig ki tud kicsit szakítani a szürke hétköznapokból. Na és a Pobres los ricos-ra például remekül lehet port törölni. :D A bejegyzés végére ide is biggyesztek egy dalt magyar fordítással. Erről a számról mindig Nacho jut az eszembe...


2012. október 18., csütörtök

Elkezdődött a suli...

Ma volt a szakmai oktatás első napja. Nos....pozitívum, hogy könyvünk nem lesz, így legalább nem kapok szívrohamot, ha meglátom, hogy mekkora anyagot kell megtanulnom a vizsgáig, ám így 9-10 oldalas jegyzeteket firkálhatok naponta plusz a tengernyi fénymásolat. El is mentem ma a papírboltba és vettem két mappát, hogy tudjam hová tenni őket. Valami focista kerestem vagy minimum macskásat, de egyik sem volt, szóval az egyik az egyszerű lila, a másik meg farmermintázatú. Ma a jogról volt szó, mint fogalom, amin kis híján elaludtam, de volt ami - pontosabban aki - ébren tartson, a nap második felében pedig váltottunk a büntetőjogra. Egyik része ennek is száraz. de jóval érdekfeszítőbb, mint a jog fogalmának magyarázata. Hivatalosan egyébként személy- és vagyonőr leszek. Esküszöm csúnyán nézni sem tudok, de hát majd csak lesz valahogy. Mondjuk nekünk fegyverünk nem lesz, ergo ez a portás, csak EU-kompatibilis a neve... Na de tudjátok ki tartott ébren? Az egyik csoporttársam, aki mellett helyet is kaptam Barcelona szurkoló. Én megérkeztem a Madrid címeres sapkámmal a fejemen, ő már húzta le a cipzárt a felsőjén és verte a mellét, hogy ő barcás (mez volt rajta). Elővettem a füzetem, a helyzet rosszabb lett. Na mi illetve ki van a füzetem elején? Gonzalo Higuaín.... Csoporttársam beszólt, én válaszoltam, vitáztunk a többiek meg csak kapkodták a fejüket, amikor repkedtek az olyan kifejezések mint: kislányok, ovisok, hisztisek, színészek, összevásárolt csapat, színitanoda, Aprajafalva, Higuaín falábú...ezzel elevenemre tapintott, úgyhogy előadtam neki egy olyan kiselőadást, hogy szerintem még most is tátja a száját, ha nem szóltak neki, hogy csukja be. November 29.-ig én ez mellett fogok ülni....én tuti leütöm addig. A másik, ami érzékenyen érintett pedig az volt, hogy az oktató a jogfajtákat sorolta, van olyan, hogy egyházjog. Kissé degradáló megjegyzést tett az egyházra...szünetbe mondtam neki, hogy én lelkésznek készültem, úgyhogy... Mindenkinek meg lehet a véleménye félreértés ne essék. Nem fogom másra kényszeríteni, hogy ugyanúgy higgyen, ahogy én és az egyházról is úgy gondolkodjon, csak nem szeretem, ha úgy alkot valaki negatív véleményt az egyházról, vallásról, hogy nem is lát bele. Egyébként más az egyház meg más a vallás de ebből külön postot tudnék írni. Na de a suliról ennyit, mert eleget fogok én még a jegyzetem felett görnyedni, nem akarok most is ezen agyalni....

Más. Mutassatok még egy marhát, aki éjjel kettőkor felkel egy VB-selejtező meccs miatt, mikor másnap korán megy suliba, jogot tanulni... Én kiugrottam az ágyból és jöttem ide a géphez meccset nézni. :) Jól is tettem, mert ha én erről csak másnap szereztem volna tudomást, az roncsolta volna a közérzetem. :D Chile - Argentína 1:2 Az Albiceleste rosszul kezdte a meccset, a védelmük át is aludta a komplett 90 percet kiváltképp Campagnaro és Zabaleta. Fokozatosan tért észhez az argentin válogatott és vette át az irányítást, miközben hátul Romero parádézott. Gago kellemes meglepetés volt, ő is elég jól játszott. Messi kicsit aludt, de lőtt egy pofás gólt egy szép labdaátvétel után és épp Gagotól kapta a passzt. Di Maria a meccs nagy részében eszetlenkedett, de még így is adott egy gólpasszt. Viszont kisárgázta magát a következő VB-selejtezőről. :/ Gonzalo pedig....Gonza olyan gólt lőtt, hogy az álom utolsó foszlánya is kiröppent a szememből tőle. Az argentin kommentátor 20 percen át csak azt hajtogatta, hogy "világklasszis". :) <3 Annyira, de annyira örültem, hogy végre betalált! Már nagyon hiányzott, hogy gólt ünnepelni láthassam. :) Utána viszont Jara rögtön lerúgta én meg szívbajt kaptam, mert hordágyon vitték le.... ( Jara amúgy törlesztett és ez a paraj még lapot se kapott...) épp azt mondtam magamban, hogy de jó lenne, ha meccs után kiírná Twitterre Gonza, hogy mi a helyzet, hogy nyugodtan tudjak aludni és erre nem kiírta? :D :D Olyat nevettem. :D Szerencsére semmi súlyos, aminek még jobban örülök ismerve a tényt, hogy kipontozódott a fél Real Madrid...