A meccs nem nagyon jelenthet kiindulási alapot, mert a 90 perc legnagyobb részében Argentína emberelőnyben játszott, de akkor is pár dolog szemet szúrt. A támadók és a hátsó sorok közt méretes szakadék tátong. Egyrészt tudásbeli hiányosság is van néhány játékosnál, másrészt pedig nincs, aki összekapcsolja normálisan a csapatrészeket. Hogy csak egy példát mondjak, még 10 emberrel is veszélyesebben játszott Németország, mint Argentína. Az Albiceleste támadói a világon a legjobbak, ha mögéjük egy pár fokkal elfogadhatóbb és értelmesebb emberek kerülnek - kivétel erősíti a szabályt - akkor megnézném, hogy melyik csapat képes megfogni őket.
A kezdőben egy dolgon lepődtem meg, Sosa játszott Agüero pedig a padon ült. Sosa csere embernek kiváló, de semmi több, bár nagy tétben mernék rá fogadni, hogy azért volt így, mert szeptemberben az első vb selejtezőt ki kell hagynia Kunnak a sárga lapjai miatt és biztos majd Sosa fog játszani helyén, de! Lavezzit is be lehetne simán állítani, mivel Gonza tud a szélen is játszani, de hát Sabella tudja. Romero dicséretet érdemel, mert volt nem egy nagy védése. A helyén volt, amikor kellett. Zabaleta örömömre szolgál, hogy megtanult beadni. Messi viszont...az első félidőt konkrétul átaludta. Kapott a válogatott egy büntetőt és kihagyta. Régen erőből vágta be, most már kivár és inkább gondolkozik. A stílusa egyre jobban hasonlít Ronaldoéra....kíváncsi lennék, hogy ehhez a nagy barcások mit szólnak....Az 1-1 párharcokat is túlságosan erőltette, sokszor bele is bukott. Hiába a gól, ez nem az ő estéje volt. A 2 madridistával viszont meg vagyok elégedve :) Di María hatalmas bombagólt lőtt, nagyon beindult a srác...Madridban is várhatunk majd tőle tűzijátékot. Gonza pedig szintén jól játszott, csak a gól hiányzott. Szegényből tiszta hadirokkant lett az első negyedóra végére, ám mégis végigjátszotta a meccset és kiosztott egy gólpasszt. Folytatás szeptemberben, Paraguay ellen a VB-selejtezőn....
Még 9.-én játszották a meccset, de csak most jutott rá időm, hogy írjak is róla. Őrült egy 90 perc volt! Argentína számára Brazília ellen nem létezik olyan, hogy barátságos meccs. Még ha papíron nem 3 pontért vagy épp egy kupáért vetélkedik a 2 dél-amerikai óriás, akkor is presztízsmeccs ez a javából. Ennek megfelelően is kezeltem a dolgot, de egyben nagyon kritikusan figyeltem is a gauchok játékát, mert a brazil olimpiai csapat már azért komolyabb ellenfélnek számít, mint egy Ecuador, még ha utálom őket akkor is.
Sajnos nagyon kijöttek a válogatott hiányosságai. Ha Messi nem lett volna szanaszét verik a brazilok Argentínát. Annyira egy motiválatlan még a saját játékát sem találó Albiceleste állt ki szombaton este a gyepre.... egyszerűen nem tudok kibékülni Sabella egész felfogásával. Az eredményből ez nem nagyon látszik, hogy mekkora a baj, de én láttam a 90 percet. A védelem és a középpálya egyszerűen nem szint. Egy Fede Fernandez, akit tényleg nem akarok bántani, mert gólt szerzett, de körülbelül 6 meccset játszott a Napoliban. Akkor miről beszélünk? Coloccini? Saját magához képest Garay is szürke volt. Sosát úgy vágnám ki a keretből, mint annak a rendje, menjenek inkább Branával krumplit pucolni a konyhába, az legalább hasznosabb, mintha futballoznának. Egyébként tudjátok, hogy ő hol játszott a Harkiv előtt? Igen, az Estudiantesben.... A többiek próbáltak játszani, de rengeteget hibáztak.
Messit utálom, de most igenis megköszönöm neki a 3 gólt, mert megmentette vele Argentínát a totális leégéstől. Lényegében rajta kívül mindegyik eláshatja magát. Talán még megérjük, hogy a válogatottban is tudja majd hozni azt, amit Barcelonában is szokott hétről hétre.
A bíró pedig valamiért érezhetően pikkelt Higuaínra. Szegényt jóformán már azért megállította, mert levegőt mert venni, de azért adott egy gólpasszt. Mezhúzásért meg kapott egy sárgát, ami egy nagyon durva cselekedet, durvább, mint a másik oldalon Gago lerúgása volt, ami nem ért lapot se...
A nap idiótája címet pedig Lavezzinek ítélem oda. Barátságos meccsen, 3 perc alatt azonnali piros...az már valami! A Copa óta nem növesztett agyat, sajnos...
Nagyon nagy javuláson kell átesnie mindenkinek, mert ez így nem lesz elég. Uruguay elemeire fogja szétcincálni ezt a csapatot a VB-selejtezőn, ha minden marad a régiben. Argentína így egy szedett-vedett banda benyomását kelti. Reménykedem a jobb folytatásban!
Ezzel a kerettel és a pályára lépő kezdővel jóval elégedettebb voltam, mint a legutolsó válogatott meccsen még februárban. Buenos airesi idő szerint szombat este magabiztos győzelmet aratott az Albiceleste Ecuador felett. Kicsit gonosznak is érzem magam, hogy megint feljegyeztem magamnak pár negatívumot, de akkor nem is igazán tudnék hű képet festeni a szombati meccsről, ha ezt kihagynám. De nem szaporítom tovább a szót feleslegesen!
A 4 gólos győzelem ellenére továbbra sem érzem azt, hogy Sabella a megfelelő ember a szövetségi kapitányi posztra. Lekopogom, egyenlőre javuló tendenciát mutat, de valahogy ne érzem annyira ütőképesnek a csapatot. Ha pedig beáll bekkelni a brazilok ellen szombaton, akkor felülök egy repülőre, elmegyek az USA-ba és a saját két kezemmel fojtom meg! De vissza a meccshez! Most a 4 - 3 - 3 nagyon jól bejött és a Di María - Agüero - Messi - Higuaín négyes teljesítményéről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, de hátrébb bőven akadt hiba és kifogásolnivaló. A meccs nagyon is jól kezdődött. Argentína nagyon bekezdett és csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg az első gólt. Miután Di María passzát a 20. percben Kun gólra váltotta, már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz közte. 10 perc múlva már jött is az újabb találat, Higuaín a védők közül kilépve a jobb alsóba gurított, aztán 2 perccel később visszaadta Messinek a gólpasszt, ugyanis a harmadik argentin találat előtt épp Higuaín adta a passzt Messinek. Eddig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat fog nyerni, de a három gólos előny után pláne eldőlt a meccs. A második félidőben ennek megfelelően vissza is vett rendesen a hazai csapat és ez már nem annyira tetszett. Az első félidőben is voltak hibák, de eltörpültek a gólok mellett, viszont a másodikban ezek bőven kijöttek. Nagyon elrontotta a néha kritikán aluli védekezés az addig lendületes és élvezhető játékot. A legszebb momentum a második félidőből Di María gólja volt, nagyon jól eltalált lövés volt. Az ellenfél pedig - talán mert nem akartak még nagyobb hátrányba kerülni - elkezdtek nagyon rugdosódni. Néhány mozdulatuk a birkózásban, karatéban vagy küzdősportban talán pontot érne, de a fociban nem! Az egyik ecuadori, aki kiköpöttül hasonlít Neymarra például előlépett főállású argentin csatárkínzóvá. Az első félidő végén közösen egy csapattársával kis híján elintézte Higuaínt, aztán Agüero is kapott pár csomagot, Messi sem maradt ki és a becserélése után Lavezzivel is összeakadt. A kolumbiai bíró pedig elég bátor ember lehet, meg hülye is, mert Agüero buktatásáért elfelejtett tizenegyest adni, sőt még Kunt büntette egy sárgával.
Na és akkor most értékelek! Romero - Rá nem lehetett panasz, amikor épp nem volt dolga akkor sem aludt be, együtt élt a játékkal. ÉS könyörgöm, valaki szóljon neki, hogy a rövid haj sokkal jobban áll neki! Clemente és Zabaleta - Azért pár durvább hiba nagyon bevésődött az emlékezetembe. Utóbbi pedig elég sok labdát eladott, amikor vaktában ellőtte lesz, ami lesz alapon. Garay - Neki jár a pacsi. Miért adtuk el a Benficának? Miért? Fernandez - Picit lassúnak éreztem, de a bátorságával kompenzált. Mascherano - A szokásost hozta Gago - Nekem tetszett a játéka, de azért elég hullámzó volt még egy meccsen belül is. Di María - Gólpassz és egy gyönyörű gól. Angel barátunk nagyon jól játszott, a madridista szívem pedig repesett. Agüero - Kun barátunk sem volt rossz, de a négyesből ő a kakukktojás, mert ő "csak" gólt lőtt. Messi - Végre valami focit félét mutatott 2 egymás utáni válogatott meccsen! Na jó, nem leszek gonosz. utálok ilyet írni, de most a válogatottról van szó: Messi egész jól játszott. Higuaín - Gól + gólpassz. Madridista szívem, amelynek Gonza van a csücskében repesett az örömtől. Ráadásul még szögleteknél is besegített hátul. Jól játszott és a góljával a selejtezőket tekintve már 4 találatnál jár, amivel második Suárez mögött és első az Albicelestét tekintve. (Nem, nem Messi az első) Sosa és Maxi jóváírhat magának még egy válogatott meccset, Lavezzi viszont nekem tetszett és talán el tudja velem feledtetni a Copát.... de maradjon csak kispados, mert a kilences posztját nem adom XD
A többi meccsen Chile nyert Bolívia ellen, Kolumbia verte Perut és Uruguay csak x-elt Venezuelával. Nem hiába jósoltam meg azután, hogy elverték az argentinokat, hogy a Vinotinto már nem a szerencsétlen tök utolsó szerepében fog tetszelegni és szerintem be fognak futni valamelyik VB szereplést érő helyre. Jelenleg Argentína vezeti a csoportot Chile és Uruguay előtt.
Kicsit késve ugyan, de leültem, hogy összeszedjem a gondolataimat a hétközi válogatott meccsről.
Az eredmény nem tükrözi híven a játék képét, ugyanis nem volt ennyi különbség a 2 csapat között.Sabella még mindig a jól bevált régi módszer szerint válogat, bár most legalább az Estudiantesből és a védelemből pár csapatba nem illő tag is kimaradt. Ám minden hiába: a koncepció még mindig hiányzik - ebben egyetértek Batistával, pedig ő is egy idióta -. A védelem most sokkal stabilabb volt, mint amilyen Demichelis és Burdisso munkássága során szokott lenni. Garay játéka nagyon jó volt, nem hiába hiányoltam őt annyira a válogatottból, de azért a védelem el-elcsúszott. Zabaleta néha botrányosan helyezkedett, azért is emelem ki pont őt, mert a gólt is róla kapták.
A középpálya, mint olyan egyáltalán nem létezett. nem értem, hogy egy Brana vagy egy Sosa miként húzhatja magára a válogatott mezt? Végig egy nem törődöm, flegma játékot hoztak, amit rengeteg rossz passz jellemzett. Brana csak 45 percet kapott - annyi is túl sok volt neki -, de Sosa majdnem végig fenn maradt. Direkt figyeltem a játékát -ha lehet annak hívni - és csak a fejemet fogtam minden mozdulatától. Messi és Agüero hiába akarta bevonni őt is a játékba, nem tudták, mert olyan falába van, hogy azt hittem, hogy kirügyezik. A kis szögleteknél is hiába passzolták oda neki 1v1-ben elvesztette a párharcokat és ő válogatott játékos? A helyére épp Gonza állt be és máris észrevehető volt a javulás. Az alatt a 8 perc alatt szerzett egy duplát Messi, mert Gonza segített széthúzni a védelmet, ezáltal könnyebben kerültek helyzetbe. Ezúttal 4-4-2-t játszott a csapat és a 2 kezdő elől Messi & Agüero voltak. Messi végre betalált válogatott mezben és mindjárt rúgott is egy mesterhármast, Agüero pedig gólpasszt adott. Azonban volt egy nagy hibájuk: belehaltak a szépségbe. Szép dolog az, ha valaki biciklicselekkel közlekedik a pályán, de nem ér vele semmit sem, ha nem lő gólt, ők pedig rendre túlcifrázták. Meggyőződésem, hogy ha a Gonza - Messi - Agüero trió kezdett volna, péppé verték volna Svájcot. Gonzalonak elég volt 8 perc ahhoz, ahogy kiharcoljon egy tizenegyest, amit én zokszó nélkül cseréltem volna el egy Pipita gólra, mert szegény már január 14. óta adós a gólokkal és biztos jót tett volna neki, ha betalál....
Nem tudok aludni, ezért úgy döntöttem, hogy írok még egy bejegyzést. Már megírtam, hogy hogyan lettem focibolond, hogy lettem madridista és 2 postot kapott GonzaloHiguaín is, de még adós vagyok a kedvenc válogatottjaimmal. Bár a többes szám nem éppen helyes kifejezés...de ebbe nem megyek most bele, az irományomból úgyis kiderül majd, hogy miért mondom ezt.
Egészen vissza kell mennünk 2006-ig, hogy elkezdhessem a mesélést. Ugyan halvány emlékfoszlányaim voltak az 1998-as francia és a 2002-es koreai-japán világbajnokságról ill. a 2004-es portugál kontinenstornáról kedvenc válogatottam még nem volt. A németországi vb-re viszont egyből megoldottam ezt a problémát is, kapásból 4 országnak szurkoltam.
Spanyolország - A Real Madrid miatt egyértelmű volt és ott játszott Raúl és Iker is.
Brazília - Roberto Carlos.Többet nem kell mondanom.
Argentína - Pablo Aimar ott ült a kispadon.
Portugália - A portugál focit is szeretem, Ricardo meg ezen a tornán végezte ki másodszor Angliát a tizenegyespárbajban.
Amekkora szerencsém volt az életem első világbajnokságán -amit futballszeretőként követtem végig- ebben a sorrendben estek ki a kedvenceim. A spanyolokat Franciaország búcsúztatta a nyolcaddöntőkben, a brazilokat szintén ők a következő körben, Portugáliát pedig az elődöntőben. Argentínát pedig a németek ejtették ki és részemről soha nem fogom elfelejteni Lehmannak a cetlis történetet. (Egy papírdarabkára írták fel neki, hogy az argentin játékosok hová szokták lőni a tizenegyeseket. Lehman kvázi kipuskázta onnan.) Ám ez a vb nem érintett meg annyira, nem is volt annyira jó. Ahhoz, hogy igazán szurkolni tudjak egy külföldi válogatottnak még egy kis időnek el kellett telnie... Azóta is csak 2 kedvencem volt / van. Mindkettőről írnék pár szót.
Espana
Mint azt fentebb is írtam magától értetődő ez a választásom. A Real Madrid a kedvenc csapatom, ekkoriban Iker Casillas, Raúl és Morientes voltak a legnagyobb kedvenceim és igazán ekkor tetőzött a spanyol mániám is, Spanyolország lett az egyik kedvenc országom mi kell még? 2006-ban még nem érintett meg annyira a kiesésük, de aztán nagyon nagy spanyolos lettem. Időközben rákaptam a streamelés ízére, így még inkább figyelemmel tudtam követni a spanyol válogatott meccseit is és minél többet láttam a La Roját, annál inkább megszerettem a játékukat. Nem volt kérdés, hogy a közelgő osztrák-svájci közös rendezésű EB-n nekik fogok szurkolni, bár egy rövid ideig úgy tűnt, hogy mégsem, mert nagyon haragudtam Aragonesre, amiért Raúlt nem vitte el. Sohasem fogom elfelejteni azokat a meccseket! Amikor csukott szemmel néztem az olaszok elleni tizenegyespárbajt és azért fohászkodtam az Úrnak, hogy Spanyolország jusson tovább, mert oly régóta várnak már egy igazán nagy sikerre. A boldogságot, amikor Fabregas belőtte az utolsó büntetőt. Aztán mikor a viharos bécsi éjszakában a csoportkör után másodszor ütötték ki az oroszokat és bejutottak a döntőbe. Miután kiütötték az olaszokat én már éreztem, hogy nem lesz olyan csapat, amelyik meg tudja állítani a spanyolokat és igazam lett. Még most is vissza tudok emlékezni Torres góljára, ami a győzelmet jelentette a La Rojának. Sosem fogom elfelejteni azt sem, amikor Bécsben a spanyol király, Juan Carlos megölelgette Iker Casillast, a csapatkapitányt és pár perccel később Iker emelhette fel az európa bajnoki trófeát.
A rákövetkező ősszel induló VB-selejtezőket még spanyol szurkolóként kezdtem el nézni, de nagyjából 1 évre rá a Roját beelőzte egy másik válogatott. A világbajnokságon már "csak" a második számú kedvenc csapatom volt a spanyol válogatott, de a döntőben nekik szurkoltam és őszintén örültem, amikor 2 évvel az EB siker után Iker a VB trófeát is magasba emelhette Johannesburgban. A nyári kontinenstornán is nekik fogok szurkolni (meg Portugáliának) , de van amit fontos vagyok megjegyezni. Talán furcsa, hogy 2 megnyert torna után váltottam. Fel tudnék sorolni pár érvet, némelyik helyet fog kapni a következő néhány sorban majd, de az egyik mindenképp ide kívánkozik.Már nem tudok úgy azonosulni a La Rojával, mint régebben. Az elmúlt néhány El Clásiconak köszönhetően teljesen megutáltam az összes katalánt és ha az év 355 napján utálom az egész barcás társaságot, akkor 5 napért nem fogok kivételt tenni. Túl sok a csapatban a katalán emiatt a játékstílusuk is a Barcelonáéra hajaz, én viszont a tiki-takától rosszul vagyok. Tudom elég bugyután hangzik, de ezt tényleg így gondolom. Ma már szinte csak Casillas, Ramos, Arbeloa, X.Alonso és Albiol miatt szorítok nekik, ha olyan meccs van, mert a spanyol madridista srácok sikereinek mindig örülök.:) ( Na meg Capdevila, Cazorla, Javi Martinez, Pepe Reina vagy épp Villa miatt -ő a kivétel,aki erősíti a szabályt-. )
Argentina
Ahhoz, hogy ezt a történetet el tudjam mesélni, 2008 nyarához kell visszakanyarodnom. Talán emlékeztek rá, akkoriban lett a kedvenc játékosom Gonzalo Higuaín. Bár már azelőtt is szurkoltam párszor Argentínának, mert kedveltem a gaucho játékosokat koránt sem tartozott az Albiceleste a kedvenc csapataim közé. Gonza miatt elkezdtem érdeklődni Argentína, mint ország iránt is és a válogatottjuk iránt is. Túl akartam lépni a szokásos tangó - Buenos Aires - mate és a Maradona - Batistuta - River Plate háromszögeken. Mint a Real Madrid és a La Roja esetében is, először az országról magáról próbáltam ismereteket szerezni. Miután tücsköt - bogarat összeolvastam és megvettem vagy 2 úti filmet DVD-n Argentínáról; legelőször -lévén, hogy a tánc szerelmese vagyok- a tangó ejtett rabul. Kapóra jött, hogy a városban lehetett argentin tangót tanulni, nem is haboztam sokáig, rögtön beiratkoztam. Viszont a térdem nem nagyon bírta a terhelést, így rövid úton be is fejeztem, de még ma is van vagy fél tucat tangó CD-m és nagyon szeretem őket hallgatni. Aztán túllépve az Evitán és az estanciák utáni rajongásomon kezdtem el megismerkedni a focival. leginkább a River Plate csapata érdekelt, mert szinte az összes argentin kedvencem pályafutása onnan indult. Elkezdtem úgy szurkolni Argentínának, hogy egy meccset sem néztem meg. Hogy miért? Egész prózai oka van: Maradona nem nagyon akarta Higuaín meghívni a válogatottba én pedig megfogadtam, hogy amíg nem kerül be, nem nézek válogatott meccset. 2009. októberében aztán eljött a várva várt pillanat: az utolsó 2 vb selejtezőn játszhatott Higuaín, aki rögtön az első meccsén be is talált Peru ellen. Ez a 2 meccs pedig elég volt ahhoz, hogy elrabolja a szívem az Albiceleste. Soha nem fogom elfelejteni, hogy Peru ellen Gonzának pont Aimar adta a gólpasszt. Azt az örömet, amit akkor éreztem, amikor a szakadó esőben Palermo megszerezte a győztes gólt. Amikor Bolatti góljával Uruguayban megváltották a repülőjegyet Dél-Afrikába. Az egész 2010-es világbajnoki szereplésük is szép emlék marad. A Dél-Korea elleni győzelem Gonza mesterhármasával, a Mexikó elleni továbbjutás és Tevez gólja (nem a les)...az egyik legszebb focit ők játszották és végigbőgtem az egész második félidőt, amikor a németek ellen kiestek. A Copán ugyan leszerepeltek, de amekkorát Uruguay ellen játszott néhány argentin játékos, azt sosem fogom elfelejteni, mint ahogy azt sem, hogy hajnali 5-kor az udvaron ültem az argentin mezemben és csak néztem a kertet meg a napfelkeltét, sírni sem tudtam, pedig fájt nagyon, hogy kiestek. Hónapokig nem tudtam venni a bátorságot, hogy még egyszer megnézzem azt a meccset. Mostanság többnyire tehetetlen dühvel nézem, ahogy minden csapat elveri őket, aki szembejön velük -kivéve, amikor épp nem rúg egy mesterhármast Gonza- és nem értem, hogy miért nem látja senki sem az AFÁnál a hiányosságokat és hibákat, amit rajtuk kívül szinte mindenki észrevett már. De akármilyen játékkal rukkolnak is elő és akármilyen eredményt is mutatnak fel, akkor is nekik szurkolok. Anno Gonza miatt kezdtem el csak, de ma már sok olyan játékos van, akiket kedvelek. Hosszú a sor Gonzalo Higuaíntól elkezdve Diego Militon, Pablo Aimaron és Jónas Gutierrezen át Javier Pastoréig, lényegében csak 2 játékos nem a szívem csücske: egyikük Carlos Tevez, akit kedveltem, de a Copán végleg leírta magát nálam; a másik Messi, aki az argentinokat is kiborítja,nem csak engem.A válogatottban egyszerűen képtelen még csak megközelíteni is a Barcelonában mutatott formáját. A kedvenc Albiceleste meccsem, a Dél-Korea elleni VB meccs után természetesen, az Argentína - Spanyolország 4-1, amikor is a friss világbajnokokat a Monumentalban tanították meg focizni a gauchok. (Azért is különösen kedves számomra az a találkozó, mert a 2 kedvencem játszott egymás ellen 2 nappal a születésnapom előtt és a TVE is közvetítette a meccset, amit így a TV-ből élvezhettem.)
Végül még egy gondolatot engedjetek meg. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy ha sor kerülne egy Magyarország - Argentína meccsre, akkor melyik félnek szurkolnék. Én felvállalom: Argentínának. Erre sokan mondhatják, hogy akkor nem vagyok igazi magyar. Nos szerintem azt, hogy ki mennyire magyar, azt nem ezen mérik. Nem tartom magam hungaroargentinnak, mert én magyar vagyok, de ez a magyar válogatott több sebből vérzik. Talán most sikerült némi javulást elérniük, de majd csak akkor kezdek ujjongani, ha ez tartós marad. Amikor nem a külföldön kispados játékosokból fogják összeállítani a kezdő tizenegyet és nem rágózik a fél válogatott a himnusz alatt. A vb-bronzérmes U20-as csapat szimpatikus volt, nekik szurkoltam, csak az a baj, hogy szinte egyik sem tudott feljebb lépni a létrán. Nézzétek meg Koman Vladimirt vagy Németh Krisztiánt, hol tartanak most, pedig mind a kettő hatalmas tehetségnek lett kikiáltva. Na de nagyon eltértem a témától.
Emlékszem, néhány éve voltak a középpontban ezek a "nem vagy igazi magyar,ha ..." viták. Amikor a Loki bejutott a BL csoportkörébe sokan mondták, hogy fogjunk össze és buzdítsuk a Debrecent klubhovatartozástól függetlenül. Úgy gondolom, hogy az, aki évek óta Liverpool szurkoló, az nem állt be debreceninek. Miért is tette volna, ha egyszer érzelmileg semmi sem köti a DVSC-hez?! Ha akkor a Madrid jött volna Pestre BL-meccsre én is nekik szurkoltam volna és nem a Debrecennek. A Tv, az újságok és az internet csak úgy ontotta ezt a szöveget és a másik kedvencemet: " aki külföldi csapatnak drukkol az nem igazi szurkoló". Itt vissza kell, hogy kanyarodjak kicsit a klubfutballhoz. Azt szokták mondani,hogy az az igazi szurkoló, aki télen-nyáron hóban-fagyban-esőben megy a csapattal mindenhová. Kérdezem én, mennyivel ér kevesebbet az az Arsenal szurkoló, aki 10 éve megnézi az ágyúsok összes meccset a tv-ben, él-hal a csapatért és fejből fújja az utolsó bajnokságot nyert csapat keretét a góljaik számával együtt, mint az, aki elmegy mindenhová a Fradival és Diósgyőrben szétveri a stadiont? Vélemények különböznek és a világ épp attól szép, hogy nem vagyunk egyformák. Én mindenesetre 101%-ban madridistának vallom magam, aki mindemellett argentin fan és a kettő közt Gonzalo Gerardo Higuaín az összekötőkapocs. ♥♥♥
Amit az előző bejegyzésemben hosszasan fejtegettem, csak statisztikai adatok és javarészt számok. Most az érzelmi faktornak adnék egy kis teret!
Arra a kérdésre, hogy miért Gonzalo Higuaín a kedvenc focistám elég kellene, hogy legyen az előző post. Miközben mindenki csak Cé Ronaldoról és Messiről beszél, ha a La Liga szóba kerül, nem sokaknak jut eszébe Higuaín, holott évek óta ontja a gólokat és vannak mutatók, amikben mind a két nagyot veri. Gonzalo egy nagyon megosztó személy még ma is. Még a madridisták közül is sokan fújnak rá és sokszor előveszik, még akkor is ha épp nem szolgált rá. Sajnos egy időben nagy divat volt szidni.(Köztudott, hogy a Lyon elleni kiesést 2010 tavaszáról az ő nyakába varrták..) Nem sok olyan játékos van, akiről olyan kritikákat olvas az ember egy vb mesterhármas után, hogy "Könnyű volt neki,mert a 3 gólt összesen 4 m-ről rúgta" Na és? Most kérjen bocsánatot,mert nem félpályáról suhintotta rá? Esküszöm ne értem az embereket...nekünk, akik kedveljük az argentint mindig van akitől meg kell védenünk. Mindig vannak, akik nem ismerik el a teljesítményét, bármit is csináljon. Sokan pedig észre sem veszik, hogy mennyit fejlődött az alatt az 5 év alatt, amióta a Real Madridban rúgja a bőrt, pedig...Gonzalo már nagyon sokat letett arra a bizonyos asztalra. Mert ahogy Madridban hallottam: "Csak a legnagyobbak szerezhetnek 4 gólt a Santiago Bernabéuban"♥
De én most nem puffogni akarok, hanem megfogalmazni, hogy miért is ő a legnagyobb kedvencem.:)
Elsősorban egy nagyon jó játékosnak tartom. Tudjátok még most is csillogó szemmel nézem néha, ahogy leveszi a labdát vagy épp összejátszik valamelyik csapattársával. Nemcsak a fontosabb góljaira emlékszek kristálytisztán, hanem a többi szép megoldására is: 1-1 passzra, szólóra.
Ám ezen is túl ott van az, ami számomra fontosabb, mint a góljai száma: egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan játékost láttam, aki ennyire szívvel-lélekkel harcolt a csapatért a zöld gyepen, mint ahogy ezt ő teszi. Nem ismer elveszett labdát és az utolsó percig hajt, ha kell.Nagyon sokszor az utolsó percben indult meg, hogy támadást vezessen és gólpasszt adjon vagy ő maga fejezze be az akciót. Számos fontos gólt szerzett már és engedjétek meg, hogy egy idei őszi statisztikát megosszak veletek: ha Cé őszi góljait elvennénk, akkor a Madrid ugyanúgy az első lenne a táblázaton, viszont ha Gonzaloét törlik ki, akkor a Madrid visszacsúszna minimum 1 helyet. Igazi madridista, akit a szíve visz előre. Élénken él az emlékezetemben a csúf végű (a madridi 2-6) El Clásico évéből az utolsó néhány forduló. A Madrid ekkor már biztos bajnoki második volt: előtte a Barcelona sokkal vezetett, mögötte a Valencia nagyon leszakadt és pont szerzés nélkül is biztos volt a bajnoki ezüst. Néhány játékost kivéve már mindenki fejben a strandon járt és mindegyik hátralévő meccsén kikapott a csapat, viszont a rúgott gólok oszlopában minden meccs után eggyel nőtt a szám. Gondolom mondanom sem kell: Gonzalo szerezte mindegyik gólt...
24 évesen elmondhatja magáról, hogy ő a Real Madrid negyedik számú csapatkapitánya. Kiérdemelte ezt a megtisztelő címet. neki nem az ölébe hullt a madridi szerződés és nem tálcán kínálták a garantált helyet a kezdőben. Eleinte csak csere volt és onnan egymaga dolgozott meg azért, hogy ő lehessen a klub első számú gólvágója -most meg ismét a padra kerüljön néha-. Nem roppant össze, nem keresett kifogásokat, nem sírta tele a sajtót a problémáival, hanem a pályán bizonyított és ma is így tesz. Ha 5 percet kapott, hát abban az 5 percben, ha egy félidőt, akkor abban. 4 edzőnél is kiharcolta a kezdőbeli helyét, köztük a világ legjobbjánál Mourinhonál is -mikor épp nem Benz a kedvezményezett-.nem sok játékost láttam akiben ekkora alázat van a futball és a Real Madrid iránt, mint Gonzaloban.
Ugyan személyesen nem ismerem, de amennyire megállapíthatom az életben is olyan,amilyen a pályán. Egy egyenes jellem és szerény srác, aki nem kér a média csillogó világából. Többek között van egy olyan tulajdonsága, amivel kivívta a tiszteletemet, ez pedig nem más, mint a kitartása. Nagyon nagy leckét adott belőle számomra és azóta nem csak úgy tekintek rá, mint a kedvenc játékosomra, hanem mint egyfajta példaképre. Tavaly porckorong sérvvel műtötték, az orvos pedig 4 hónap kihagyás jósolt neki és további 1 évet ahhoz, hogy újra 100%-kos legyen. Napi 8 órás kemény munkával, végtelen hittel és kitartással dolgozott azon, hogy minél előbb felépüljön...3 hónap múlva már játszott és legalább 2 hónappal a jósolt időpont előtt 100%-os állapotba került. Az orvos, aki műtötte nemrégiben árulta el: ez a fajta sérülés akár ketté is törhette volna a karrierjét, ám neki szerencséje volt. Valóságos csoda az, ami nála végbement. Az idősebbik bátyját, Nicolást idézném: Az ő titka,hogy olyan tökös,mint egy Miura,a bika.(ez egy spanyol bika fajta,a harciasságáról híres.)Az Espanyol elleni meccs után küldött nekem egy üzenetet:”Mondtam,hogy el fog jönni ez a nap!”Ennek a gyereknek hihetetlen nagy akaratereje van,legyőz mindent.Meg vagyok győződve róla,hogy van egy őrangyala,őt Isten megérintette és olyan természetfölötti erőt adott neki,ami lenyűgöző.”
Ezekkel a gondolatokkal zárnám soraimat. Mi, a rajongói igyekszünk őt a helyén kezelni. Személy szerint tudom, hogy soha nem lesz aranylabdás és nem is várom el tőle. Én csak egy végtelenül szimpatikus játékost látok, aki szinte a szemem előtt lett top-csatár. Egy tehetséges srácot, akit hosszú út vezetett idáig attól a naptól kezdve, amikor szinte még gyerekként összepakolta a bőröndjeit és otthagyva hazáját Madridba költözött, már pedig a világ legjobb csapatának egyik fontos láncszeme lett. Együtt sírok és nevetek vele innen a távolból. Régi álmom, hogy egyszer a Bajnokok Ligája döntőjében szerez egy gólt, amivel a Madrid ismét Európa trónjára ülhet. Hiszek benne, hogy ez az álmom egyszer valóra válik. De addig is ne kérek mást, csak annyit, hogy maradjon meg olyannak egész életében, mint amilyen most: egy szerény, alázatos és kitartó gólvágónak, aki az én legnagyobb kedvencem.♥
Néhány idézet tőle:
" El optimismo y la esperanza no se debe perder nunca! " (Sosem szabad elveszteni a hitet és a reményt!)♥
"Az életben is olyan vagyok, mint a pályán. ha nem állnak valami jól a dolgok, akkor sem dobom be a törülközőt. A küzdés mellett a legfontosabb az alázat."
" Amikor beléptem az öltözőbe és láttam a játékosokat meglepődtem és azt mondtam: „Azta, 2 évvel ezelőtt még a videojátékokon játszottam velük és most itt vannak mellettem, együtt játszom velük a pályán és velük beszélgetek.” Büszkeséggel töltött el és azt gondoltam magamban: „nem ijedhetek meg,győznöm kell és ha kell meghalok azért, hogy ez sikerüljön.”
" Mindannyian megpróbálunk a legjobbak lenni, mint emberek.A futball egy szakma, amit ha egy nap abbahagysz, csak egy ember maradsz.Mikor visszavonulsz azt akarod, hogy azt mondják: „milyen jó volt ez az ember” és ne azt, hogy „Mennyi címet nyert, de mint ember…” megpróbálok mind a 2 dolognak eleget tenni."
Már hosszabb ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy a legnagyobb kedvenc futballistámnak is szentelek egy bejegyzést. Hisz már írtam a futballszeretetem kialakulásáról, arról, hogy miként lettem Real fan és ahhoz, hogy a sor teljes legyen már csak a kedvenc focistám hiányzik. Ugyanakkor most némi apropója is van a dolognak: december 10.-én, az El Clásico napján töltötte be a 24. életévét és épp a héten volt az 5. évfordulója annak, hogy aláírt a Real Madridhoz Gonzalo Gerardo Higuaín. ♥
Még mielőtt in medias res belecsapnék a közepébe, pár szót ejtenék arról, hogy milyen játékosokért is tudok igazán rajongani. Real Madrid szurkolóként talán furcsán fog hatni, amit most írni fogok, hisz köztudott, hogy a csapatban mindig sok világsztár kergette a labdát. Ám én sosem értük rajongtam. Nem hoznak lázba az egyéni elismerések, én nem a kiosztott díjak után ítéltem és ítélek meg ma sem játékosokat, nekem az számít igazán, hogy egy-egy játékos mennyi mindent tesz meg a csapatért. Az emberek nagy része elsiklik az általam csak "jó munkásemberek" -nek hívott focisták teljesítménye felett és hamar el is felejtkeznek róluk. Nincsenek hetente a sportlapok címoldalán, nem cikkez róluk a bulvársajtó, nem tízmilliókban mérik a facebook-likejaik számát, mégis csendben teszik a dolgukat világklasszis szinten a világsztárok árnyékában. Az eredményeikért csak ritkán arathatják le ők a babért, de mégis ők azok, akikre számíthatunk, ha szorul a hurok. Aimartól Solarin ésMorientesen át Ikerig jó pár nevet tudnék felsorolni, akik nálam lefedték ezt a kategóriát és rövidebb-hosszabb ideig a kedvenc kedvenceim voltak, de a legjobban mégis a klub 24 éves argentin csatáráért tudok rajongani, aki a Real Madrid húszas mezének tulajdonosa és az első meccse után a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem...
Kezdésnek írok egy hosszabb áttekintést az eddigi pályafutásáról.
2006 decemberében jártunk, amikor a még szinte gyerek Pipitát megvette a Real Madrid a River Plate együttesétől 13 millió euróért. 2 szintén dél-amerikai társával együtt szinte 4 napon belül mutatták be őket. Ekkor a csapat morálisan a padlón volt, hogy szemléltessem az állapotokat csak egy példát írok: az olyan világverő csapatok, mint a Recreativo Huelva is győzelemmel távozott a Bernabéuból. A 3 frissen igazolt fiatalra pedig épp emiatt elég nagy terhet pakoltak: tőlük várták a megváltást. Fernando Gagonak sikerült a legjobban a bemutatkozás, én is őt kedveltem a legjobban hármójuk közül -amihez hozzátartozott az a tény is, hogy 17 évesen nagyon is tudtam rokonszenvezni a tőlem csak 2-3 évvel idősebb játékosokkal-, rá is aggatták rögtön az "új Redondo" becenevet. Ma már az AS Roma játékosa. Marcelo a szintén nagyon fiatal brazil jobbára csak csere volt, de nem szégyellt tanulni a világ valaha volt legjobb balhátvédjétől, Roberto Carlostól. Ma ő a kezdő 11 egyik megkérdőjelezhetetlen tagja. A harmadik srác pedig Gonzalo Higuaín volt, akivel eleinte még szimpatizáltam, de amint megláttam az első meccsén rögtön nézetet váltottam. Már akkor is nagyon küzdött és hajtott minden meccsen ám a gólszerzéssel igencsak hadi lábon állt. Olyannyira, hogy 2-3 m-re a kaputól is képes volt fölérúgni. Mivel csatárról volt szó és a véleményem már akkor is az volt, hogy "egy csatár legfőbb feladata a gólszerzés, a többi csak plusz adalék", képzelhetitek, hogy mennyire nem kedveltem az argentint. Nem csak én, hanem sok más szurkolótársam is értetlenül állt az előtt, hogy miért igazolta le egyáltalán a Madrid? Mit keres ez a borzas hajú, kacska fogazatú kis krampusz a világ legjobb csapatában? Én voltam az egyik legnagyobb ellenzője és én követeltem a leghangosabban "A Fórumon", hogy rúgják ki.Még szerencse, hogy ezt nem mi döntöttük el. Capello már akkor látott benne valamit és akkor még rajta kívül nem sokan tudták, hogy egy kincsre talált....
Első 2 -pontosabban másfél- idényében összesen 8 gól került az argentin neve mellé, ám akármennyire is utáltam elgondolkoztatott, hogy milyen 2 találat lapul a között a 8 gól között. A Capello-féle csapat a Madrid történetének egyik -ha nem a- legőrültebb bajnoki címét az általam már sokszor emlegetett 12 meccses versenyfutás végén szerezte meg. Az Espanyol ellen először 2-0-ról szépített majd 3-1-ről fordított a Madrid. A győztes találatot a 93.(!) percben Gonzalo Higuaín szerezte és a csapat ezzel a győzelemmel állt a tabella élére. Örök emlékként él bennem a kép: Van Nistelrooy elkapta Gonzalo mezét, amit az argentin a levegőbe dobott és felmutatta a szurkolóknak....
Mit ad Isten, 1 évvel később a Real Madrid az Osasuna ellen játszott Pamplonában szakadó esőben és Robben találatával éppen döntetlenre állt a meccs, amivel a Madrid még nem mondhatta bajnoknak magát. Nem sokkal a meccs vége előtt azonban egy Ramos-Diarra összjáték után Higuaín kapta a labdát és szerezte meg a bajnoki címet is jelentő győztes gólt. Ám ez a gól azt is jelentette, hogy a következő fordulóban az örök rivális Barcelonának sorfalat kellett állnia a Bernabéuban a 31x bajnok Real Madridnak.
Ezzel a 2 góljával és a példamutató hozzáállásásval szépen lassan elkezdte megnyerni a madridista érzelmű emberek szívét...
Az új, 2008/09-es szezon kezdete előtt úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt az argentinnak, ha már 2x is sikerült neki ennyire megörvendeztetni a madridistákat. Félresöpörtem az összes ellenszenvem és kvázi tiszta lappal ültem le, hogy az előszezon egyik rangosabbik tornáján megnézzem a Real Madrid meccsét és közben különösképp figyeljem Higuaín játékát. Ugyan nem csinált nagy dolgokat, gólt sem szerzett, összesen 20 percet töltött a pályán, mégis sikerült meggyőznie engem. Morientest juttatta az eszembe, akit szintén nagyon szerettem és flikk-flakk mentesen játszott, de mégis hasznosan. Attól az augusztusi naptól kezdett el érdekelni ez a még mindig szinte kölyök cserecsatár. Ősz közepén Nistelrooy kidőlt az egész szezonra és mivel Robinho nyár elején eligazolt a Citybe a kis argentinra hárult a feladat, hogy pótolja a holland gólzsákot. Már az idény elején csereként beállva is szerzett gólokat, kimutatva igényét egy helyre a kezdőben, ám még így sem mert senki se jóslatokba bocsátkozni, hogy mire lesz képes az argentin huzamosabb ideig a kezdőben. Titkon mertem csak benne reménykedni, hogy sikerül neki és álmaimban sem gondoltam, hogy ilyen teljesítménnyel rukkol elő. 2008. novemberében például az ő 4 (!) góljával verte el a Madrid a Malagát úgy, hogy a csapat 1 félidőn át emberhátrányban játszott, miközben 3x is vezettek az andalúzok. Az akkor 21 éves Gonzalo hátára vette a csapatot és szinte emberfeletti teljesítményt hozott le 90 percen keresztül. Abban az idényben rengeteg 3 pontot érő találatot jegyezhettünk fel a neve mellé és nem egyszer játszotta el a megmentő szerepét, mint amikor az akkor kulcsfontosságúnak tűnő Getafe elleni meccsen az utolsó percben szerezte meg a győztes találatot. Az év végi elszámolásnál 24 gólt írtak a neve mellé, amivel ő lett a csapat házi gólkirálya úgy, hogy sokszor nem is csatárposzton játszatták, hanem szélsőként.
A 2009/10-es szezon előtt elnökválasztást tartottak a csapatnál. A klub híresen megalomán elnöke ismét jelöltette magát és amint várható volt, nyert is a választáson, így ismét Florentino Perez foglalhatta el az elnöki széket. Én és sok más madridista, akik szeretjük Higuaínt minden nap gyomorgörccsel ültünk le a gép elé és attól féltünk, hogy Perez a tisztogatást épp vele fogja majd kezdeni. A presi Madridba költöztette Kakát, Cé Ronaldot és Benzemát, a gondolkodásmódjába pedig nem illett bele az argentin. Ám Pellegrini kitartott mellette, amit meg is hálált: 28 gólt rúgott és ismét ő lett a házi gólkirály -egyben pedig a Pichichi másodikja- Cé Ronaldot megelőzve, ami aztán tényleg nagy szó ismerve a portugált...
Tavaly csak egy fél szezon jutott neki, sérült volt és műteni is kellett, ám még így is berámolt legalább egy tucat gólt az ellenfelek kapujába. Idén a bajnokságban 15 meccsen játszott, amiből 7x volt kezdő és 8x csere és 12 gól áll a neve mellett. 2 egymást követő fordulóban is képes volt mesterhármasra. A Bajnokok Ligájában idén 2 gólos, de csak 2 meccsen kapott többet, mint 10 perc. A gól/perc mutatója az egyik -ha nem a -legjobb egész Európában kenterbe verve Cét és Messit is, miközben a fontos meccseken rendre csak a kispadot koptatja...
Ám nem csak a Real Madridban hanem a válogatottban is alapember. Miután hosszas huzavona után végre magára ölthette a válogatott mezt rögtön az első meccsén be is köszönt Perunak, majd gólt szerzett Németország és a világbajnok Spanyolország ellen is barátságos meccseken. A dél-afrikai világbajnokságon tavaly 4 góllal az Argentin válogatott házi gólkirálya lett, illetve a világbajnokság egyetlen mesterhármasa is az ő nevéhez köthető (Dél-Korea ellen). A 2011-es Copa Americán 1 gól került a neve mellé. Az ősszel pedig mesterhármast rúgott Chile ellen vb-selejtezőn.
