Az egyik könyv már jó ideje ott állt a polcomon az elolvasandó könyvek közt, de mindig csak azt hajtogattam, hogy majd - majd, mígnem a múltkor a gyülekezetben a filmklub keretében a műből készült filmet nézték meg. Ahogy vasárnap meghallottam a hirdetések közt a címét, elhatároztam, hogy előszedem a könyvet a kupac aljáról és végre kiolvasom. Ez a regény pedig nem más,mint Daniel Keyes Virágot Algernonnak című műve. Több szempontból is nagyon érdekes könyv. A történetet Charlie előmeneteli jelentéseiből ismerjük meg, ez olyan mint egy napló. Nagyon tetszett az a megoldás, amit az író alkalmazott a regény elején, mikor még Charlie nem tudott helyesen írni: az első olyan 40 oldal picit nehezen olvasható a sok helyesírási hiba és nem jól használt írásjelek miatt. Ahogy elkezd a főszereplő okosodni, úgy lesz jobb a helyesírása is. Azoknál a fejezeteknél, ahol már egy valóságos zseni Charlie ott rengeteg olyan szakkifejezést használ, amiket nem nagyon értek. Gyanítom ezzel szeretné az író érzékeltetni, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül és milyen érzés lehetett az őt körülvevő embereknek, amikor vele beszélgettek. Charlie családjában az anyja nem akarta elfogadni a tényt, sznob és érzéketlen nő volt, aki végül megőrül, az apja mindig megvédte, viszont hagyta a feleségének, hogy elvigye. A húga Norma szintén sok fájdalmat okozott neki, nem szerette igazán. A pékségben, ahol Charlie dolgozik a munkatársai, amíg beteg rendszeresen viccelődnek vele és megalázzák,de miután lángelmévé válik egy műtétnek köszönhetően, elkezdenek félni tőle, olyannyira, hogy még a pékségből is el kell mennie. Nemur professzor és dr. Strauss nekem nem volt szimpatikus. Charliet kihasználták és az pláne gonosz dolog tőlük, hogy a saját teremtményüknek tekintik az okos Charliet.
Gombóc nőtt a torkomban, amikor Charlie visszaemlékezéseit olvastam. Akkoriban azt hitte, hogy kedvesek voltak vele, egyfolytában nevetgéltek és szerették őt, de aztán rájön, hogy nem vele nevettek, hanem rajta. Nem a kedvesség vezérelte őket, hanem az, hogy kiéljék rajta a szadizmusukat és élvezzék, hogy megalázhatják. Amikor Charlie elkezdte vizsgálni Algernont és megírta az Algernon - Gordon effektust rájön, hogy ha eléri a szellemi fejlődés csúcspontját, akkor onnan elkezd visszafejlődni. Arra a részre nem nagyon találok szavakat., bevallom megkönnyeztem. Összegezve ez egy nagyon szép könyv, bátran merem ajánlani, hogy olvassátok el. nekem az egyik kedvencem lett.
Ezen a linken egy ajánlót olvashattok a könyvről. Itt pedig néhány részletet kedvcsinálónak.
"... -Visszamegyek a Warrenbe, oda nem jöhet utánam.
-Nem. - ismerte el - és valószínűleg meg sem látogatom ott. Ha egyszer a Warrenben lesz, mindent megteszek, hogy elfelejtsem magát. Nem is fogom színlelni az ellenkezőjét..."
A másik könyv pedig akkor akadt a kezembe,amikor portalanítottam a könyvespolcon. A nagynéném mondta, hogy olvassam el, nem fogom megbánni. Ez a regény pedig Szabó Magda Mondják meg Zsófikának c. műve. Zsófika egy tizenegy éves lány, akinek az apukája orvos. Nagy doktor rendelés közben meghal, ezután pedig Zsófiéknak el kell költözniük a régi otthonukból. Szegény kislánynak hirtelen fel kell nőnie, mert a dolgozó édesanyja mellett a fél háztartás is a nyakába szakad. Édesanyja a Kísérleti Neveléstudományi Intézetben dolgozik és könyveket ír a pedagógiáról, gyermeklélektanról és a nevelésről, miközben saját kudarcának éli meg, hogy a lánya csak közepes tanuló és "nem stimmel". Zsófika egyszer csak megtudja, hogy az édesapja utolsó szavai neki szóltak: "Mondják meg Zsófikának..." . Mivel a mondatot már nem tudta befejezni,ezért Zsófi elindul, hogy megkeresse a másik felét. A történetet több szemszögből meséli el az írónő: az anyáéból, az osztályfőnökéből és Pista bácsiéból is Zsófi mellett, ami külön pluszt jelent. Nagyon tanulságos a történet: például kiderül, hogy a morcos portás bácsinak is van szíve és Zsófi édesanyja is rájön, hogy a saját gyerekét nem is ismeri igazán. Néhány résznél itt is elkélt a papír zsebkendő.
Engem nagyon megérintett, Zsófikában kicsit saját magamra ismertem. Gyerekként én is nagyon félénk voltam az idegenekkel szemben, ahogy pedig a gyászáról ír Szabó Magda, meg az apja halála után történtekről...át tudom érezni.
Kedvcsinálónak néhány idézet:
- "Mert bizony van olyan betegség, amely nem múlik el, van olyan is, ami nem gyógyítható, gyors, alattomos és elnémítja az embert, mielőtt befejezhetne egy mondatot."
- "A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek."
- "Nem ér rá, most születik a lelke."
- "Az emberek legtöbbjének folyton meg kell mondani, hogy szeretjük, vagy meg kell mutatnunk úgy, hogy megértsék. Különben sok gondjuk - bajukban nem veszik észre."
- "... csak az vagy, aki voltál Papp Judit, aki elölről hátulra és hátulról előre tudja a leckéjét és a legszebb dolgozatot írja a tavaszról, mert összeolvasta róla az összes Goethe - meg Heine - verseket meg egy meteorológiai szakkönyvet és a nagy Botanikát, csak sose járt erdőben május táján és nem tudja biztosan, milyen illata van a gyöngyvirágnak."
- "Az emberek felnőnek, s olyanok lesznek, mint az alvajárók, álmukban mindenféle gonosz és értelmetlen dolgokat művelnek. Mindenkire vigyázni kell, de a felnőttekre leginkább... A felnőttek alszanak. Kiabálni kell a fülükbe, költögetni őket."
- "Az ember egyszer csak egészen öreg lesz, szép, fehér hajjal, akkor aztán nem érzi már izgatottan, hogy napról napra őszebb, utcán is szemüveget hord, egyre kevesebbet kíván, s ha mégis csupa értelmes dologra vágyakozik. A szívéből kipusztul minden irigység és olyan jó és igaz tud lenni, olyan önzetlen, mint egy öreg dió, amely évente hűségesen meghozza a termését"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése