2011. december 13., kedd

Egy kis vegyes

Mint azt látjátok, tettem ki chatet is az oldalamra. Nem sértődök meg, ha néha - néha írtok nekem 1-2 jó szót. ;)

Egyébként Michael Baigenttől olvasom a Jézus rejtélyek c. könyvet. Nos ha jót akartok magatoknak a kezetekbe se veszitek, mert akkora hülyeségeket ír. Én is csak azért olvasom el, mert sokan mantrázzák ugyanezt, ami a könyvben van kifejtve és könnyebb úgy megvédeni a saját álláspontomat és érvelni egy vitában, ha ismerem a másik fél gondolkodásmódját és elveit. Aki olvasta a Da Vinci kódot, az nagyjából tisztában kell, hogy legyen vele, hisz épp ez a mű tette világhírűvé azt az elméletet, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, sőt mi több családja is volt csak a Vatikán eltitkolja az igazságot. Őszintén szólva a hajam égnek áll néha az olvasottaktól és az érveléseken,bizonyítékokon is csak röhögni tudok Pláne akkor, amikor a Koránból vett idézettel próbálja alátámasztani a saját igazát, ami jóval később keletkezett, mint a Biblia, holott 50 oldallal előrébb épp azért támadja a Bibliában írtakat, mert később íródtak az evangéliumok -mármint a legrégebben fellelt első példányok-  és nem Jézus életében.

Mára ennyi voltam, majd talán holnapután jelentkezek egy posttal. Holnap este ugyanis a Real Madrid is bemutatkozik a Király Kupában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése