2011. október 24., hétfő

Malaga - Real Madrid 0:4 (La Liga)

Szombaton a Malagához látogatott a Real Madrid. Én kicsit azért tartottam az andalúzoktól,mert a nyáron nem erősítettek rosszul,de mint kiderült ez a félelmem alaptalan volt. Személy szerint kedvelem a Malagát,elég sok olyan játékosuk van,akit kedvelek:Nistelrooy,Baptista,Buonanotte,Cazorla... Eddig nem is ment nekik olyan rosszul,igaz nem is találkoztak még erősebb csapattal. Most a Madrid jött velük szembe.
Elég nagy volt a kontraszt a 2 félidő közt.Az első félidei játékért egy hatalmas pacsi jár a csapatnak,viszont az zavart,hogy a második félidőben nagyon visszavettek. Bár bizonyos fokig érthető,hisz már az első 45 perc végén néggyel mentek a fiúk,ráadásul pedig hétközi fordulót rendeznek a héten. Az első félidőben leginkább támadásban remekelt a csapat,a másodikban pedig a védőknek jutott főszerep. Szétszedték a Malagát,aztán hagyták kicsit őket is játszani. A második félidőben nagyot focizott az andalúz csapat,sajnáltam is egy kicsit őket,hogy nem sikerült szépíteniük.2 felsőléc után megérdemeltek volna 1 gólt.A bíró egyébként hozta a szokásos spanyol formát,rögtön azzal kezdett,hogy 2 tizenegyest nem fújt be:egyiket nekünk,a másikat meg a Malagának.Ennyit általánosságban,most pedig rátérek az egyéni értékelésre!
Kaká nagyon szürke volt,nem is nagyon emlékszek jó megmozdulásra tőle.Sokszor lassú volt és nem jó döntéseket hozott.Özil váltotta,de ő sem tudott túl sok mindent felmutatni,de azt sietve tenném hozzá,hogy a második félidőben állt be,amikor már jószerivel támadni sem nagyon akart a Madrid.
A védelem ugyan néhányszor elbalfácánkodta a dolgokat 4 gólos vezetésnél,de attól függetlenül egész jól működött.Kiváltképp Pepe és Ramos.
Di Maria ismét gólpasszokat osztott.Azért még fel tud húzni,mikor a kengyelfutó gyalogkakukkot utánozza,de úgy néz ki,hogy fejlődik,aminek örülök,mert bár sokat piszkálom,de mindenki elhiheti,hogy nagyon kedvelem őt is.
Casillas már-már földöntúlian védett.Még azt is megfogta,amit én már benn láttam.Ismét demonstrálta,hogy jelenleg ő a világ legjobb hálóőre.Nem mintha enélkül nem hinnénk el.:)
Cének jár a pacsi a mesterhármasáért.Az első gólja utáni táncuk Marceloval nem volt semmi,mint ahogy a harmadik gólja sem.Nagyon kis pimasz gól volt.De azt muszáj vagyok megjegyezni,hogy mikor Gonza meglőtte az első gólt,utolsóként ment oda ünnepelni,miközben ha ő szerez gólt mindenkitől elvárja,hogy azonnal ugorjanak a nyakába.Hiába...van valami,ami sosem változik.További jó pont,hogy nem ért bele az első gólnál a labdába,mert ha megtette volna Isten bizony meg se álltam volna Madridig,hogy személyesen heréljem ki...
Gonza meg csak 1 gólt lőtt,nincs mesterhármas,úgyhogy nem volt jó.:P Ez persze csak vicc volt,meglőtte a maga gólját,de azért máskor célozzon jobban,mint a második félidő elején és ne a kapu előtt lője el keresztbe a bogyót.;)

További jó hír,hogy katalán barátainknak csak egy x-re futotta a Sevillával és megtörtént a "csoda":Messi tizenegyest hagyott ki,de mivel én csöppet sem vagyok katalánbarát úgy fogalmazok,hogy Varas védte ki.Muchas Gracias! :) 1 ponttal a Barca előtt vagyunk jelenleg,viszont hatalmas meglepetésre a bajnokságot a Levante vezeti...remélem ők is elkapják majd a gránátékat.

Szép volt Fiúk!

Tánci-tánci:P




HALA MADRID!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése