Amíg nem volt netem nem sok említésre méltó dolog történt velem.Mondjuk azóta sem sok minden.A hét csúcspontja az volt,amikor tegnap Pestre utaztam. Mindig megpróbálok legalább havonta egyszer eljutni a fővárosba,ami általában sikerül is,lévén Monor elég közel van Budapesthez. Bár most kicsit hosszabb szünet volt 2 út közt anyagi gondok miatt. Suliidőszakban sosem hagyom ki,hogy benézzek a Károlira,nem szakítottam meg a kapcsolatot a volt évfolyamtársaimmal és a többi teológus/a barátommal. Soha nem fogom elfelejteni,amit eddig értem tettek és tesznek a mai napig,de meghálálni sem fogom tudni nekik. Elmondhatatlanul jó érzés,hogy Isten ilyen barátokkal ajándékozott meg,mint amilyenek vannak. Akárhányszor betérek a HTK-ra,mindig mosolygós arcok fogadnak,akár teológusokról,akár a professzorokról van szó.Tudjátok a Hittudományi Kar elég kicsi,így mindenki ismer-mindenkit, a közösség is olyan,hogy igyekszünk törődni a másikkal és nem hagyjuk egyedül. Minden alkalommal,amikor benézek,sikerül feltöltődnöm is lelkileg abból,amit ott kapok és ez nagyon sok erőt tud adni a mindennapokhoz. Ugyanakkor mindig picit el is szomorodok,mert nagyon hiányzik. 2 évet jártam oda és azt tanulhattam,amit mindig is szerettem volna,ráadásul egy olyan közösségben,ahonnan nem lógtam ki,sőt...Ezek a dolgok nem múlnak el nyomtalanul.De erről elég is ennyi! A felvételi időszakban ismét nekifutok,a többit pedig az Úrra bízom,ahogy a Példabeszédekben írva áll: "Bízzad az Úrra a te dolgaidat"(16:3)
Egyébként Pesten egy rég nem látott ismerősbe is belebotlottam,ami elég vicces szituációt eredményezett. Meg akart lepni hétvégén,azért nem szólt,hogy Pesten van,viszont az Iparművészeti Múzeum előtt pont ő jött szembe velem,miután egy kávé mellett elmesélte ezt a kis történetet nem bírtam ki nevetés nélkül.:D Örültem,hogy beszélhettem vele,hisz nem a szomszéd városban él,hanem nagyon messze,egész pontosan teljesen más kontinensen...Buenos Airesben és félig magyar-félig argentin. Egy közös ismerős révén ismerkedtem meg vele,ugyanis az a bizonyos ismerősöm még kisgyermekként a családjával '56-ban elhagyta az országot.Meg sem álltak Argentínáig,ahol felnőtt (Buenos Airesben)és született egy lánytestvére is,aki mind a mai napig Calafatéban él -odaköltözött,mert ráunt a folyton pezsgő fővárosra-. Ezzel a kis sztorival pedig azt hiszem felreppentettem a fátylat arról,hogy honnan vannak nekem argentin ismerőseim.:) A barátkozás könnyen megy,mert nyílt titok,hogy beszélek spanyolul.Hogy mennyire jól,arra én azt mondom,hogy van még hová fejlődnöm,míg mások szerint nem kell szerénykednem,mert napról-napra fejlődök és egyre jobban beszélem. Viszont tény:ebben segít az is,hogy elég sokat beszélgetek anyanyelvi emberekkel,spanyolokkal vagy argentinokkal leginkább,akik meg is értik,hogy mit akarok mondani és ha hibázok kijavítanak. Egyébként ennek hatására kicsit át is vettem az argentin kiejtést -a castellano mellé,attól függően,hogy épp kivel beszélek.Pl.: a castellanot használom leginkább,ugye az van a fülemben az on-line tévézés és meccsnézés miatt is,meg azért is,mert én úgy tanultam gimnáziumban.Viszont ha egy argentinnal beszélgetek élőszóban pár perc után elkezdek "zs"-ni én is. Egyébként amennyire bántotta a fülemet a rioplatense, most legalább annyira belezöldültem.:D Egyszerűen imádom,ahogy az argentinok ejtik,hogy estoy,centrocampista vagy Castellana.(Még tudnék vagy 100 szót ide írni,de példának elég ez a 3 is.:D Akit érdekel itt meghallgathat egy rioplatensei nyelvjárásban felolvasott részt A kis hercegből.)
De a nyelvészkedésből elég is ennyi!:)Egyszer majd azt is elmesélem,hogy hogyan jött ez a hatalmas argentin mániám.(Igen,van köze hozzá a táncnak és a focinak is...:D)
Mára a blogolást is befejezem.Lehet,hogy később is jelentkezem még egy posttal,de nem biztos.
Zárásként jöjjön 2 szép fotó az argentin fővárosról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése