2012. március 4., vasárnap

Svájc - Argentína 1:3 ( Amistoso )

Kicsit késve ugyan, de leültem, hogy összeszedjem a gondolataimat a hétközi válogatott meccsről.
Az eredmény nem tükrözi híven a játék képét, ugyanis nem volt ennyi különbség a 2 csapat között.Sabella még mindig a jól bevált régi módszer szerint válogat, bár most legalább az Estudiantesből és a védelemből pár csapatba nem illő tag is kimaradt. Ám minden hiába: a koncepció még mindig hiányzik - ebben egyetértek Batistával, pedig ő is egy idióta -. A védelem most sokkal stabilabb volt, mint amilyen Demichelis és Burdisso munkássága során szokott lenni. Garay játéka nagyon jó volt, nem hiába hiányoltam őt annyira a válogatottból, de azért a védelem el-elcsúszott. Zabaleta  néha botrányosan helyezkedett, azért is emelem ki pont őt, mert a gólt is róla kapták.
 A középpálya, mint olyan egyáltalán nem létezett. nem értem, hogy egy Brana vagy egy Sosa miként húzhatja magára a válogatott mezt? Végig egy nem törődöm, flegma játékot hoztak, amit rengeteg rossz passz jellemzett. Brana csak 45 percet kapott - annyi is túl sok volt neki -, de Sosa majdnem végig fenn maradt. Direkt figyeltem a játékát -ha lehet annak hívni - és csak a fejemet fogtam minden mozdulatától. Messi és Agüero hiába akarta bevonni őt is a játékba, nem tudták, mert olyan falába van, hogy azt hittem, hogy kirügyezik. A kis szögleteknél is hiába passzolták oda neki 1v1-ben elvesztette a párharcokat és ő válogatott játékos? A helyére épp Gonza állt be és máris észrevehető volt a javulás. Az alatt a 8 perc alatt szerzett egy duplát Messi, mert Gonza segített széthúzni a védelmet, ezáltal könnyebben kerültek helyzetbe. Ezúttal 4-4-2-t játszott a csapat és a 2 kezdő elől Messi & Agüero voltak. Messi végre betalált válogatott mezben és mindjárt rúgott is egy mesterhármast, Agüero pedig gólpasszt adott. Azonban volt egy nagy hibájuk: belehaltak a szépségbe. Szép dolog az, ha valaki biciklicselekkel közlekedik a pályán, de nem ér vele semmit sem, ha nem lő gólt, ők pedig rendre túlcifrázták. Meggyőződésem, hogy ha a Gonza - Messi - Agüero trió kezdett volna, péppé verték volna Svájcot. Gonzalonak elég volt 8 perc ahhoz, ahogy kiharcoljon egy tizenegyest, amit én zokszó nélkül cseréltem volna el egy Pipita gólra, mert szegény már január 14. óta adós a gólokkal és biztos jót tett volna neki, ha betalál....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése