2012. május 1., kedd

Real Madrid - Sevilla 3:0 ( La Liga )

Még mindig nem sikerült megszeretnem a déli meccskezdést. Déli 12-kor egyszerűen nincs meccshangulatom, ráadásul pedig tudjátok, hogy milyen jó magassarkúban futni hazáig az istentisztelet után? Elárulom, nem a legjobb szórakozás, de hát mit tehetek, ha nézni akarom a meccset és közben az Urat sem akar elhanyagolni? ... Sajnos nem csak ezért érintett vasárnap érzékenyen a déli kezdés, hanem azért is, mert így sikerült elcseszni a további napomat...

Azzal a tudattal ültem le a tv elé a vasárnapi ebédemmel, hogy 2 forduló múlva ( akár a hétközi fordulóban ) bajnoki címet ünnepelhetünk, ha megnyerjük mind a két meccset. Úgy készültem, hogy rendes, tőlem megszokott összefoglaló + saját vélemény post készül majd a blogra, de bocsássatok meg nekem érte, képtelen vagyok összefoglalót írni. Nem a meccs miatt, hanem azért mert értetlenül állok Gonza helyzete előtt és egyfolytában csak ez jár a fejemben vasárnap óta, nem a bajnoki történései. Pár címszót azért írnék:

  • A védelem nekem úgy tűnt, mintha a siestából ébresztették volna őket és még kezükben maradt volna a kispárnájuk.
  • Cristiano ismét úgy rohangált fel-alá a pályán, mint a mérgezett egér, össze is hozott egy gólt.
  • Benz egy védelmi hiba után és később Sergio beadásából is gólt szerzett.
  • A Sevilla meg csak ijesztgetett. Eljutottak párszor a kapunkig, de gólt már nem tudtak lőni.


Egyszerűen nem értem Mourinhot. Miért akarja elérni, hogy Kaká és Gonzalo elmenjen Madridból? A Sevilla elleni 3 csere Khedira, Callejón és Albiol voltak. Nem értem, hogy Khedira helyett miért nem állította be Gonzát? Ehelyett még melegíteni sem küldte el. nem szépítem a dolgot, teljesen kiborultam. Mi változott tavaly óta? Emlékszik még rá, hogy miket nyilatkozott róla? Mert én igen. Egy meccs után miért vágta el magát nála? (Mikor ugyebár a kupakizúgásban is Mou van benne, de nyakig! Azért kenje csak Gonzára... ) El sem hiszem, hogy annak idején még én is bálványoztam... Most mit látok? Van 11 kezdőjátékosa, a többi meg akkor játszik, amikor feltétlenül szükséges. Vasárnap óta csak a fejem fogom, amikor olvasom a híreket és csak nézem, hogy Perez & Mou Co. miként teszi tönkre épp azt a klubban, amiért én annak idején beléjük szerettem. Ekkora hatalmat nem lett volna szabad Mou kezébe adni...már-már tényleg azt hiszi, hogy ő az Atyaúristen és az Edzőpápa. Miatta kezdek eltávolodni a szeretett csapatomtól és borzasztó érzés. Kövezzetek meg, de én vállalom: Utálom a portugált. Rúgják már ki a fenébe! Részemről inkább még 5 év BL nélkül, de egy normális edzővel a padon, nem ezzel a beképzelt, pökhendi, nagyképű, idióta Mourinhoval. 
És a klubvezetés? Nonszensz, hogy egyáltalán felmerül az valakiben az, hogy azt a triót bontsák meg, amelyik épp történelmet írt a La Ligában! Emlékeznek rá, hogy ősszel (!) miket nyilatkoztak Gonzáról? Én igen. Emlékeztessem őket rá, hogy az a gyerek mennyi mindent tett már a csapatért? Hányszor húzta ki a sz@rból a csapatot? Inkább kicsit Mou orrára kellene koppintani, hogy ott a 23 fős keret, legyen szíves rotálni és Gonzát, Kakát is többet játszatni. Ilyenkor mindig felhúzom magam....egyszerűen berágtam Perezestől, Mourinhostól az egész klubvezetésre, a kettős mércére, a kis kedvencekre...lehet, hogy Gonzának gyorsan ügynököt kéne váltania és menni Mendeshez? Akkor biztos nem akarnák kitúrni... Esküszöm, én szégyellem magam a klubvezetés helyett...
Amúgy láttátok, hogy a Schalke milyen búcsúünnepséget rendezett Raúlnak? Ott csak 2 évig volt ott....A Real Madridnak évekig csapatkapitánya volt, egy klublegenda és itt mi volt? Egy búcsú sajtótájékoztató. Viszont azt vettem észre hogy ez esetben is és Gonza ügyében is a szurkolók (!) normálisabban gondolkoznak, mint ezek a hibbant, üresfejű parasztok a bársonyszékben. A Madrid szurkolók a klub nevében kértek elnézést Raúltól, amiért itt csak egy sajtótájékoztatóval búcsúztatták és hozzáteszem az én pofám is égett Perezék helyett...
Más. Olvastam a Gonza jövőjét taglaló hírek alatt a kommenteket, idézek egy gyöngyszemet:

"Először hagyták elmenni Raúlt, hogy aztán megkaphassa a hetes mezt Ronaldo, most pedig Higuaínnal akarják ugyanezt, aki egy másik madridista bálvány. Végül már csak Casillas marad mutatóba, mint igazi madridista, csendes és dolgos, akinek ugyan kisebb a marketingértéke, de annál nagyobb a büszke madridista lelke" 

A facebookról:

"Benzema csúcsformája kb Higuaín átlagos formájával esik egybe. Mondjuk Benzema tökéletes csereember kár erőltetni őt kezdőként, mert szép dolog ha valaki rugdossa a 2-3-4. gólokat a meccsen,de mint láthatjuk egy Barca vagy egy Bayern ellen valahogy a pályán sem volt (ha meg ott volt csak kihagyott mindent). A statisztikák jól mutatják, hogy ha 1-0-ra nyert meccset a Real akkor valahogy mindig csak Higuaín neve szerepelt góllövőként.... Remélem Mou észhez tér mielőtt Higuain tényleg elmegy..."

Még egy

"Nálam Higuaín kezdene, mert biztos vagyok, hogy hozta volna a francia számait és nagyobb madridista is." 

Ha szétnézek az interneten megint csak azt olvasom szinte mindenhol, hogy a szurkolók szeretnék, ha Gonza maradna. A tumblr-on akkora összefogás van, hogy én olyat még nem láttam... Részemről én addig reménykedni fogok, hogy jön valaki és rábeszéli Gonzát a folytatásra, amíg a hivatalos közleményt nem olvasom és igyekszek nem begolyózni ebbe az egészbe, mert lehet, hogy az egyiket 3 éve szeretem a másikat meg 7 , de az az argentin gyerek nekem többet ér, mint az egész Perez klán egybevéve... 

Te megtanítottad nekem, hogy egy botlás nem jelent bukást. Ha mégis elesel, akkor kelj fel és menj tovább!

8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nemrég bukkantam rá a blogodra, és tetszenek az írásaid. Nekem is Higu a nagy kedvencem, amióta ő és Ramos a csapatban vannak, azóta újra szeretem a Realt. (a galaktikus Madridot nem szerettem) Ez az írás Gonzaról nagyon igaz. Nagyon nem neki kellene elmennie.
    Egyébként ehhez az egészhez még annyit, hogy szerintem itt sportpolitikáról is szól a dolog. Miután Gonza nem Perez, hanem Ramón Calderón elnök kérésére került Madridba, (míg pl.: Benzema Perez kérésére), a madridi vezetésnek fáj Higu jelenléte, és nem különösebben a statisztikájával van bajuk, mert abba nagyon nem tudnak belekötni. Higu bizonyít, ahol tud :). Viszont Gonza nem az a típusú játékos, aki beillik Perez Hollywood FC-s elképzelésébe. (ezzel lehet vitatkozni, hogy Hollywood FC –e vagy sem, szerintem egyelőre nem az, de 1-2 év, és Perez azzá teszi, nagy szívfájdalmamra). Plusz amúgy is inkább Benzema Perez kedvence, és nem elhanyagolható Zidane jelenléte a csapatnál, aki lévén francia… hadd ne folytassam a gondolatot.
    Egyébként én kimondom, Benzemát látnám szívesen Madridon kívül, nem Higut. A ha- val kezdődő mondatoknak ugyan nincs értelme, de ha tavaly Higu nem sérül meg, akkor Benzema már lehet, hogy rég nincs Madridban, az alapján, amit addig mutatott.


    Egy Higu fan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Először is köszönöm a dicséretet, nagyon jól esik! :)Bocsáss meg, hogy még csak most válaszolok, de előbb nem volt rá időm!
      Én annak idején a galaktikus csapatba szerettem bele, de korántsem a nagy sztárok miatt. Raúl, Solari, Iker és Morientes voltak a kedvenceim és nagyon nehezen dolgoztam fel, amikor Ronaldo miatt megbontották a Raúl-Morientes kettőst és eladták Morot, akire engem mindig is nagyon emlékeztetett Gonza.

      Teljesen a szívemből szóltál, mert én is ugyanígy látom a helyzetet és le is írtam, csak nem egyben hanem több részletben. Én azért is féltem nagyon, amikor Perez visszafoglalta az elnöki bársonyszéket, hogy gyerekes módon azzal fogja kezdeni, hogy Calderón igazolásait azonnal kisöpri és talán jogos is volt a félelmem. Itt most az a legnagyobb baj, hogy:
      1. Perez ismét kirakat csapatot akar csinálni. Szerintem is az leszünk, mert lassan mindenkit eladnak, akiben csírája is fellelhető a madridizmusnak és nem egy lelketlen zsoldos.
      2. Mounak sem az a fontos, hogy ki mennyire kötődik a klubhoz. Neki az számít, hogy hozzá hűek legyenek. A testvérem azt mondta anno, hogy neki nem játékosai, hanem emberei vannak.Január óta meg nagyon is tojik Gonzalora. ( ugye a kupameccs visszavágón Barcelonában történt valami... meg utána a Rayo ellen, amikor olyanokat kiabált neki, hogy én csak néztem, pedig megéltem sok mindent )
      Az egész vezetőségben anno még Valdano állt a leginkább Gonzalo mellett, de őt ugye Mou eltávolíttatta a klubtól, helyére ültetve Zidanet...
      Ha tudnád, hogy hányszor érveltem én is ezzel a mondattal! A Benzemások sose felejtsék el, hogy ha nem dől ki Gonza Benzema a kezdő közelébe sem szagol! Irritáló az a kettős mérce, ami Madridban van. Karimnak elnézték, hogy 2 évig csak üdül, Gonzát egy kapufa miatt szétszedték. A franciánál mindig mindenre volt kifogás, úgy hogy közben a segge ki volt nyalva. Hogy mert fiatal volt és be kellett illeszkednie, mert nem ment a nyelv, mert rossz volt az időjárás, mert összetört a Lamborghinije...de közben Perezék kerestek neki nyelvtanárt, hetente felhívták, hogy nincs-e valamire szüksége, Zidane eljárt hozzá beszélgetni... Én emlékszem rá, hogy amikor leigazoltuk az első előszezonbeli meccsén kívül egy jó meccset se hozott, mégis hónapokig őt nyomták! Amikor Gonza kidőlt, Carvalhonak több gólja volt a bajnokságban, mint Benzemának. A fejemet fogtam, amikor sokszor rajta ment el a 3 pont, mert a labda helyett saját magát rúgta bokán... és még ma is emlékszem, hogy mennyire fájt, amikor a Lyon elleni odavágón 2011 tavaszán Perez felugrott Benzema góljánál. Idén pedig az őszi szezonban azt hittem, hogy azonnal elutazok Madridba kicsit beszélgetni a kedves klubvezetéssel miután egymás utáni 4 meccsen szerzett 3 mesterhármast Gonza és a BL meccsen rögtön Benzikét nyomták a kezdőbe és még ebben az idényben hányszor vágtam földhöz mérgesen a sálam, mert a francia kezdett Gonza kárára.
      Én úgy vagyok a dologgal, hogy ha 2 csatárral játszanánk felőlem lehetne a másik Benz.De ha az egyiknek lépnie kell, akkor menjen a francia. Hiába jár ő is 20 gólnál, Gonza kevesebb idő alatt szerzett 22-t. A francia lehet, hogy technikás, de a biciklicselekért nem adnak pontot, csak a gólért. Én sem sírnék utána, sőt itt nem nagyon írtam ezt le kerek-perec de én utálom Benzemát.

      Örülök, hogy írtál!

      Detti

      Törlés
    2. Szia

      Köszönöm a hosszú választ :).
      Benzemáról csak még annyit, hogy amikor tavaly Higu sérülése alatt (január 23.) meglőtte a maga szezonbeli 2. bajnoki gólját, elsőt Gonza sérülése óta (november vége), mindenki el volt ájulva tőle, hogy „Benzema megduplázta góljainak számát.” Meg ehhez hasonlók. Én akkor háborodtam fel, amikor ezt így a madridista fórumokon leírták, hogy meghálálta a bizalmat. Mert kérdezem én milyen bizalmat? Akkor ő volt az egyetlen csatár, más választás nem volt, neki kellett játszania, bizalomról szó sem volt. A másik fele se volt igaz a mondatnak, hogy meghálálta, két hónap után lő egy bajnoki gólt, hát bravo neki. Mert ha esetleg az első meccsén betalál, akkor ok, de így ez egy mondatban is rossz.
      Ok, lassan abbahagyom Benzema szidását, szerintem már úgy is egyértelmű, hogy nehezen tudom elviselni a franciát.

      A Barca elleni kupavisszavágóról meg annyit, hogy Mourinho már hibáztathatott volna szerintem akárkit, azt a meccset ő maga tolta el még az odavágón, amikor is „csak gólt ne kapjunk” mentalitással küldte ki a csapatot, (ahogy a Real-Bayernen is a 2. félidőre), és aztán a taktikája megbosszulta magát.

      Nekem még az fájt nagyon, amikor a Real Sociedad ellen Gonza góljával nyertük meg a meccset 1-0-ra (november 29.) akkor is az volt a vélemény sok madridista oldalon, hogy még lőhetett volna a meccsen néhányat, ha jobban játszik, és akkor nem is szoros a meccs, akkor is őt szapulták. Meg azzal is vádolták, hogy kevés a játékintelligenciája. Akkor nagyon sok helyen írtam le, hogy nem őt kellene leszólni, mert az ő góljával hozta el a Madrid a 3 pontot az Anoetaból, és ha ő nincs, akkor most nem listavezető a Madrid. Nem a meccs egyetlen góllövőjét kellene szidni. 3 pontos gólt szerzett, ami mondjuk Benzemának elég ritkán sikerül. Persze ha az „überintelligens” CR, vagy Benzema szerezte volna ezt a gólt, akkor a fél világ tőlük lett volna hasraesve, és mindenhol szalagcím lett volna.

      Bocsi, ez is hosszú lett, csak ha egyszer elkezdem, nem bírom abbahagyni :).

      Dóri

      Törlés
    3. Szia!

      Hmmm....látom Neked is jó memóriád van. Sok meccsre napra pontosan emlékszem én is. :) Gonza november 20.-án játszott akkor utoljára, a Bilbao ellen és még gólt is lőtt, utána az Ajax elleni meccset kihagyta, Barcelonában meg már nem tudott játszani, hiába utazott el. KB majdnem mankóval ment fel játszani pár meccsen, de még gólokat is lőtt, mikor akkor már voltak fájdalmai...
      Arra emlékszel, hogy volt bajnoki, amin nem is kezdett, mert annyira Mou agyára ment a bénázásával, hogy egy szem csatárként leültette a padra és CR kezdett a helyén? Ilyen is volt, csak már nem emlékszem, hogy melyik meccsen. Meg a végelszámolásra is emlékszem, hogy nem sokkal volt több rúgott gólja akkor se Benznek, mint Gonzának, talán eggyel vagy kettővel többször talált be.
      A madridistára egyébként nem nagyon érdemes járni, legalábbis a fórumra nem, szerintem. Ott nagyon sok az idióta, én már rengeteget veszekedtem velük, ki is léptem a fenébe, mert enélkül is magas a vérnyomásom, nem kell, hogy még magasabb legyen. Egyszerűen imádom, amikor rákezd valaki a 2010.-es nyolcaddöntőben a Lyon ellen lőtt kapufájára a BL-ből...

      Teljesen egyetértek azzal, amit írsz. Mou tolta el a Király Kupát is meg a Bayern elleni elődöntőt is. Már csak azt nem értem, hogy miért nem tanult a Barcelona elleni meccsből, meg előtte mondjuk a CSZKA elleniből? Mondjuk azt leshetjük, hogy ő beismerje, hogy hibázott.
      Amúgy a Király-Kupa kizúgás után írtam ezt, ebben is ott van minden:
      http://tangolita.blogspot.com/2012/01/vedobeszed.html

      Amit említesz itt meccset, akörül csináltak egy kimutatást arról, hogy mennyit is érnek Cé és Gonza góljai. Cé góljait kivéve a kosárból a Madrid ugyanúgy az első helyen állt volna. De ha Gonza góljait vették volna ki egy helyet hátrább csúszott volna a Madrid...
      Észrevettem már én is, hogy rúghat ő egy meccsen akárhány gólt, nála mindig ott lesz a dicséret után, hogy "...De!". Szép volt, de szégyellje magát, mert közelről rúgta és nem 20 m-res bomba volt. ( A Népstadion blogon volt ez így leírva a VB-mesterhármasa után! ) Szép volt, de mekkora helyzetet hagyott ki a 20. percben. Szép volt, de a védő hibázott a gól előtt... kettős mérce van. Ha Benz szerez egy gólt 32 helyzetből, akkor már ő az Isten és sosem említik meg, hogy épp hány 100%-os helyzetet tolt el. Gonzalo nincs a helyén kezelve. Ahogy Te is írtad vádolják vele, hogy nincs játékintelligenciája, meg nem elég technikás, a mezőnyben el van veszve. Basszus, nem adott soha sem álompasszt? Nem lépett vissza még sohasem a mezőnybe? Nem vett részt az összjátékokban? Dehogynem, csak nem az az ő stílusa, hogy a középpályán kódorog és hobbiból kötényeket osztogat a védőknek, mert akkor ki van elől? Ki lő gólt? Az meg, hogy nem elég technikás...ha nem lenne az, hogy lőtt volna olyan gólt a Dynamonak idén? Vagy 2009. decemberében a Zaragozának az az emelgetős? Láttam azt is, amikor megbolondította válogatott meccsen a chilei védőt, úgy vitte el a labdát, hogy átcsente a srác lábai közt. Vagy a múltkor a Bilbao elleni szólója az 50. perc környékéről.... lőtt ő már nem egy olyan gólt, amit ha CéRó vagy Messi lő azonnal felterjesztik Puskás-díjra... Meg a másik örök kedvencem a fontos meccseken betlizik. Csak véletlen lőtt mesterhármast a vb-n. Véletlen lőtt gólt nem is egyszer a Barcelonának (a csodabarcának )köztük egy szabályosat a BL-elődöntőben a Camp Nouban, csak a gyökér bíró, ugye... Na meg az is csak véletlen volt, hogy a hazai rendezésű Copán a negyeddöntőben ő vitte a hátán a válogatottat. Persze az is biztos véletlen, hogy Gonza ott van a történelem legjobb 20 madridi góllövője közt...

      Semmi gond, én is ilyen vagyok.:) A Madridról és Gonzáról akármikor akármennyit képes vagyok írni. :) <3

      Detti

      Törlés
    4. Szia

      Nem mindenre emlékszem ennyire, csak amin nagyon fölhúzom magam, vagy amire fontos, hogy emlékezzem :). Egyébként az ilyeneket le is szoktam jegyezni magamnak.

      Igen, emlékszem még arra a meccsre, amikor Benz volt az egyetlen csatár, aztán mégsem volt kezdő, szerintem az volt Madridi pályája mélypontja. Én akkor nagyon nagyot nevettem rajta, hogy itt ez a francia „sztárcsatár”, akire kifizettünk egy halom pénz, és ennyit ér, hogy amikor Gonza sérülése alatt bizonyítania kellene, hogy megérte a pénzét, egyetlen igazi csatárként a keretből még csak kezdőbe se tud kerülni. Asszem egyébként az Almería ellen volt a meccs, (1-1 lett a vége), és a második félidő felétől már játszott, de minek?
      Egyébként akkor, a meccs után volt az a vita Mou, Perez meg Valdano között, én csak annyit hallottam belőle, hogy valamin vitatkoztak, aztán csak úgy viccesen megjegyeztem, hogy biztos Benz mellőzésén, aztán telibe találtam, tényleg ezen vesztek össze. (Perez kis kedvence nem játszott.) Azóta nyomják szerintem Benzit még jobban.

      És valóban igazad van, hogy a végelszámolásnál se volt sokkal több gólja, úgy hogy Gonza közel 4,5 hónapot kihagyott. Mégis abban az évben kezdték el Benzemát az égbe emelni, hogy milyen jó csatár, meg bizonyít folyamatosan, érdekes módon azt mindenki elfelejti, hogy jutott el idáig, elég jelentős hátszéllel. Időnként pedig olyanokat bénázott ajtó-ablak helyzetben, hogy abból megye 2.-es csatár gólt lő. Időnként egy-egy ilyen bénázás után azon is elgondolkodtam, nem a Barcától kapja-e a fizetését, mint profi szabotőr. :)
      Aztán amikor Gonza tavaly visszatért, nem egész 1 hónapra rá (ápr. 25. ez nem fejből ment…) mesterhármast lőtt a Valenciának, de nagycsapat ellen tényleg nem megy neki... (lásd. AC Milan is milyen kis csapat volt 2010-ben…)

      Ha már a statisztikánál tartok, idén is jóval kevesebbet játszott Gonza mint Benz, de a percenkénti mutatója mégis jobb. Bajnokságban 1710 perc / 22 gól = 77,72 percenként lő gólt, míg Benzema 2224 perc / 20 gól = 111,2 percenként. Lehet, hogy a kupában és a BL-ben Benzema jobb volt idén, de összességben is Gonza vezet, csak ezt néhányan elfelejtik. Mert ugye azt mondják, hogy Benz milyen hatékony az összjátékban, de kérdem én szép összjátékra, vagy gólra játsszák a meccseket? :)

      még folytatom, csak nem fért ki egy hozzászólásba :)

      Törlés
    5. Ezzel már én is találkoztam, hogy a VB-n 3 méterről lőtte az összes gólját. Erre csak annyit, hogy nehogy már elnézést kelljen kérnie, mert gólt lőtt, mert jókor volt jó helyen. Ez is azt bizonyítja, hogy jó a helyzetfelismerő képessége, kihasználja a védelem hibáját, jó csatárhoz mérten. Egyébként meg erre ezt szoktam mondani: „Ha húsz centiről bekotrod, az pontosan ugyanannyit ér, mint ha huszonötről bebombázod" (Ian Rush- A lesipuskás mottója) Szerintem nagyon igaz mondás.
      Amikor most ősszel két bajnokin egymás után mesterhármast lőtt, az is biztos véletlen volt, a Madrid történelmében mindössze 6 ilyen játékos volt. És Gonza mindezt úgy produkálta, hogy közben (a két meccs között) nem mellesleg lőtt egy mesterhármast a válogatottban Chilénk is. Ahogy írtad Te is, Benzemának mindent elnéznek, ha lő egy gólt a sokadik próbálkozása után, mindjárt álomgól, és ítéletnapig ő lesz a kezdő.

      Pedig milyen gólt lőtt most is Gonza a Bilbao ellen, azt mégse nevezte senki álomgólnak. Pedig elég fontos talált volt. Végül is csak miután CR azt hitte neki már minden megy, elhibázta a bajnoki címről döntő meccsen a 11-est, Higu belőtte a meccs első gólját egy erős Bilbaonak. Ha nincs az a gól, még szoros is lehetett volna a meccs, és akár a bajnokság. Végül is eddig mindhárom spanyol bajnoki címekor szerzett egy-egy fontos gólt (2006-07 Espanyol ellen, 2007-08 Osasuna ellen), de fontos pillanatokban betlizik…

      Az a baj, hogy sokan nem ismerik el a tudását, csak azzal foglalkoznak, és az marad meg bennük, ha néha hibázik egyet. Ez nem tudom, miért van így, talán azért is, mert nem az a játékos, aki olyan mint pl.: CR, óriási beképzeltséggel, és 3-4 Ferrarival, meg Lamborginivel a garázsban. Ő egy egyszerű, szerény srác. Lehet, hogy ez is benne van abban, amennyire őt támadják. (de javíts ki, ha szerinted nem).
      Egyébként az is érdekes, hogy például Van Nistelrooynál vagy Inzaghinál, hogy csak két tipikus befejező csatárt említsek, sose volt kérdés a játékintelligencia, nála meg igen…

      A 2010-es Lyon elleni BL meccset meg inkább ne is emlegessük, mert még mindig ezt hozzák fel neki, hogy azt ott elszúrta. Erről csak annyit, hogy nem egyszemélyes csapat a Real, nem csak ő hibázott szerintem. És akkor még CR is azt vágta a fejéhez, hogy önző, mert a nagy helyzetekben nem passzolt neki. Mondja ezt a világ egyik legönzőbb játékosa (CR). Különben meg befejező csatárt önzőséggel vádolni elég szánalmas.

      Na jó, tudnék még írni, de inkább abbahagyom, különben sose érsz a végére az olvasásban. :)

      Dóri

      Törlés
    6. Hola!

      Hűűűűű a mindenit :D Nem baj, szeretek olvasni. :) ÉS akkor én is ketté szedem. :)

      Én is csak azokra a meccsekre emlékszem, amikor vagy valami eget rengető igazságtalanságot tapasztaltam vagy amikor Gonza és/vagy a csapat a mennybe ment. Praktikusan szoktam utóbbiakat megjegyezni: az RTL-es fórumon az aláírásomban gyűjtöm a dátumokat. Nem tudom ott ismered-e a Gonzalo Higuaín topicot, az is az enyém.:)
      http://forum.rtlbulvar.hu/?a=posts&id=17980

      Jaaaj én meg egyrészt magamban vigyorogtam, hogy nesze nektek itt a francia aranylabda várományos. De azért a düh is majd szét vetett, hogy ez mit keres még mindig Madridban? Azokban a hetekben legszívesebben agyonvertem volna... Biztos igazad van, nem tudom, mert az az igazság, hogy ezekre a meccsekre nem nagyon emlékszem. Hiába néztem meg az összes meccset, amelyikeken Gonza nem játszott, azokat mintha a szél fújta volna el, csak pillanatokra emlékszem, de eredményekre meg az előtte-utána történtekre nem...

      "Időnként pedig olyanokat bénázott ajtó-ablak helyzetben, hogy abból megye 2.-es csatár gólt lő. Időnként egy-egy ilyen bénázás után azon is elgondolkodtam, nem a Barcától kapja-e a fizetését, mint profi szabotőr. :)" - > de gonosz XD és milyen igaz XD XD Emlékszem én is, hogy akkor már ő volt az Isten, a Zseni és ősszel már számolgatták, hogy odafér-e majd az Aranylabda szavazáson a jelöltek közé....
      Igen-igen a Milan...méghozzá a San Siroban lőtt nekik gólt.Emlékszem...( Akkor rákezdtek, hogy de ez a Milan már nem is az igazi Milan kezdetű nótára... )

      Statisztika mániás vagyok,majdnem minden forduló után megnézem, hogy épp hogyan állnak. Ebben az idényben volt olyan is, amikor még Messinél meg Cénél is jobb volt a gól/perc mutatója Gonzának, Benzre meg köröket vert. A BL-t nem érdemes szerintem idevenni, mert a csoportkörben az első 4 meccsen össz-vissz játszott 50 percet és csak a 2 tét nélkülin kezdett. a Kieséses szakaszban is csak Benz sérülése miatt játszhatott többet. Ott jóval kevesebbet játszott, mint Benzema...
      Erre mondom én mindig:A csatár elsődleges feladata a gólszerzés. Letojom, hogy biciklicselekkel közlekedik, letojom, hogy hogyan sarkazgat, gólt lőjön és akkor rendben vagyunk.:)

      Törlés
    7. Minden nap tanul az ember valami újat, nem tudtam, hogy innen származik ez az idézet. :) Zárójel bezár. :)
      Na igen, még ő kérjen bocsánatot...nemhogy gólt lő, hanem mert egyáltalán lélegezni mer... Tipikus kilences a gyerek, brutálisan érzi a kaput. Inkább örülni kéne, hogy van egy ilyen jó lesipuskásunk, mert sokszor bevált már, hogy jó helyen somfordált és elcsent labdából lőtt gólt vagy 2 pillanat alatt a semmiből érkezett a kapu elé és szerzett gólt.
      Az az októberi hónap pedig maga volt a csoda...legalább akkorát szólt ez a 3 mesterhármas, mint a Malaga elleni mesternégyese 2008 novemberéből...

      Hozzáteszem csendben, ha jól láttam a Granada ellen Benzike majdnem ugyanonnan fölé vágta a labdát, ahonnan a Bilbaonak betalált Gonza, pedig üresen volt, az argentinnak meg még meg kellett csinálni magának a területet, hogy ellőhesse... Én is mindig ezt szoktam mondani, hogy Gonza általában vagy gólszerzőként vagy gólpasszadóként benne volt az olyan gólokban, amik fontos meccseken a legkiélezettebb helyzetekben születtek. 2007-ben pl. a Mallorca ellen az utolsó bajnokin, az egyenlítő gólnál ő adta a passzt Reyesnek. Vagy 2009 tavaszán akkor még életbevágóan fontos bajnokinak tűnő Getafe elleni meccsen a hosszabbításban lőtt gólt. Akkor még nyílt volt a bajnokság...és 10-en voltak a pályán...

      Jó helyen keresed a problémát. Az a baj, hogy Gonza sohasem lesz az a tipikus futballsztár, aki egyfolytában a kirakatban van. Őt a média sem fogja soha körülnyalni és épp ezért van az, hogy sokan támadják. A médiának, a sajtónak nagyon nagy a véleményformáló hatása és sokan birkaként mennek a szakértőknek nevezett firkászok hülyeségei után. Egy Karim pajtit, egy CéRót könnyebben el tudnak adni, most fel van kapva mind a kettő és a sok birka megy is utánuk. Gonzalo akárhány gólt lőhet, szebbnél-szebbeket ő sosem lesz ezen a szinten, mert ő nem kér ebből a hazug világból, hanem megmarad a " szomszéd srácnak" és igaza is van.
      Nistynél sosem volt probléma, de Inzaghi...őt mindig azzal csúfolták, hogy lesen született. Most az új sláger Drogba...nála se kérdéses a dolog.

      Na ez az, amit soha a büdös életben nem fogok megbocsátani Cének. Amúgy sem szerettem, de kezdtem elfogadni a jelenlétét, de ezzel a hisztivel, amit a meccs után levágott nálam végleg elásta magát. Egy csatárnak mindig kell egy kis önzőség és én megnézném azt a csatárt, aki ott akkor lepasszolta volna Krisztina Királynőnek akármelyik helyzetet. Na meg az se volt semmi egyébként, amit utána csinált. Ugye a sajtónak ment a bratyizás kettőjük közt, de mennyire önző mód játszott Cé utána? Meg amilyen pofákat vágott, amikor Gonza betalált, ő meg nem és odament- ha odament- hozzá ünnepelni....

      Hagyni kell máskorra is írnivalót. :D ;)

      Detti

      Törlés