Helyzetjelentés :)

Dolgozok az egyházi iskolás emlékeimből íródó poston, már úgy körülbelül a fele kész is van. Ahogy írok, megelevenednek előttem a múlt képei és ott tartok, hogy de szeretnék mindig Lónyays lenni! Kezembe vettem a szalagom, amit azóta is féltve őrzök és a címeres kitűzőm és a szemem becsukva ott látom magam a Kálvin téri templomban az évnyitón vagy épp a bocskaiban feszengve a díszteremben a ballagásomon. Visszasírom még a gyülekezetlátogatásokat is, pedig sokszor nehéz volt hajnalban felkelni, hogy bevonatozzak Pestre. Igazából most érzem, hogy mennyi mindent kaptam a Lónyaytól és később a Károlitól. Lehet, hogy majd egy iroda mélyén fogom végezni aktákat tologatva, de valamit akkor sem fog tudni tőlem senki sem elvenni: azt, hogy református keresztény vagyok. Itthon a szüleim közül, édesapám nem, de édesanyám hitt Istenben, viszont nem volt templomba járó típus és azt hiszem, hogy ezt a kálvinista öntudatot ezen a két helyen nevelték belém...