Merengő

Kicsit pakolásztam a könyveim között olvasnivaló után kutatva. A múltkor ugyan belekezdtem Eötvös Józseftől  A falu jegyzőjébe, de úgy döntöttem, hogy félreteszem és még egy kicsit hagyom pihenni a könyvet. Meg tudok birkózni a XIX. századi nyelvezettel ( néhány egyházi szakszöveg sokkal csúnyább ), de most túl lusta vagyok hozzá és valami könnyebb olvasmány után kutattam. A könyvtárból kihozott könyveket pedig 1 hét alatt sikerült mindet elolvasnom. A 3 könyvből, amit onnan hoztam ki Száraz Miklós György Ó Santo Domingo! - ja tetszett a legjobban. Ez egy 200 oldalas leírás Granadáról és egy nap elég volt hozzá, hogy az utolsó betűjéig elolvassam. olvasás közben láttam magam előtt az Alhambra csodálatos kertjeit a holdfényben vagy az Albaícin tekervényes kis utcácskáit. Madrid után mindig is a kedvenc spanyol városom volt Granada, ez az olvasmány csak megerősített benne.

"Dale limosna mujer, que no hay en la vida nada, como la pena de ser ciego en Granada."
(Adj neki alamizsnát, asszony! Mert nincs az életben ahhoz fogható bánat, mint vaknak lenni Granadában.)

Na de vissza a könyvkupacok áttúrásához! :) Végül Dallos Sándor két kötetes művénél maradtam, A nap szerelmese és az Aranyecset című regényeknél, amelyek Munkácsy életét dolgozzák fel. Tegnap kezdtem el és alig tudtam letenni, de nem is ez a lényeg. Az egyik könyvkupacból a kezembe akadt Szabó Magdától a Für Elise. Évekkel ezelőtt már elolvastam egyszer, de kacérkodok a gondolattal, hogy ismét belekezdjek. Nagyon szeretem az írónő regényeit a 2 abszolút kedvencem pedig mindig is az Abigél és ez lesz tőle. ( Az Abigél nekem érettségi tétel is volt ) Az ok az elég prózai: Az Abigél hol játszódik? Árkodon a Matulában, ami egy református iskola. Hát a Für Elise nagy része? A híres-neves Dóczyban, Debrecen híres református iskolájában. Sokat írtam már itt is és aki ismer az tudja, hogy én is egy református középiskolában érettségiztem, ( református egyetemre jártam... ) így akárhányszor elkapom a tévében az Abigélt, mindig ott ragadok, mert nekem szép emlékeket juttat az eszembe. Persze a Lónyayban nem volt ennyire szigorú a légkör,  de a például a vasárnapi istentiszteleti részletekről nekem mindig a gyülekezetlátogatások jutnak az eszembe. Számtalanszor ígértem már, hogy írok majd erről egy postot, mert feltett szándékom, hogy ha van olyan olvasóm, aki előítéletekkel rendelkezik és torz kép él benne egy egyházi iskoláról, annak felnyissam a szemét. Nekem bizony megvan még a 2 pólóm, az egyen köpenyem, az egyen blúzom és a hozzátartozó szoknya is, amit még a mai napig hordok a szalagavatóra elkészíttetett bocskaimhoz. Ahogy elmentem tegnapelőtt az egyik üzlet előtt és a kirakatban megnéztem a városi gimnázium egyik végzős osztályának tablóját, mint egy villámcsapás belém hasított a felismerés: ők azon év szeptemberében kezdték a középiskolát, amikor én júniusban érettségiztem. 4 év telt el azóta és mekkorát fordult a világ velem ezalatt az idő alatt! Csak egy valami nem változott: ha Pesten járok mindig mosolyogva megyek el az öreg református gimnázium épülete előtt...

Egy idézetet még engedjetek meg így a post végére. Ez az egyik kedvencem a Für Eliseből.
" Ha baj van sose embert kérdezz, mindig csak Istent, az ember esetleg téved, Isten soha, legfeljebb a saját érdekedben késik a válasszal. "

"Én megőrzöm titkos vágyaid, mindig, mindig. 

Én ismertem minden álmodat, mindet, mindet. Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor...."