2012. november 10., szombat

Helyzetjelentés

November 29.-én vizsgázom és vagy aznap vagy december 4.-én lesz a gyakorlati vizsgám, a tananyag pedig rengeteg, szóval nem hiszem, hogy hosszú postokkat kényeztetlek majd el Titeket az elkövetkezendő napokban....Iszonyatosan görcsölök és attól félek, hogy mire megszerzem a bizonyítványt, a végkimerülésig hajtom majd magam és küldhetik utánam a kórterembe a papíromat a végzettségről. Az az elvem, hogy ha valamibe belevágok, azt tisztességesen csináljam végig, úgyhogy feltettem a lécet magamnak, csak győzzem átugrani... Amilyen messze esik a lelkészség a biztonsági őri szolgálattól, akkora a szakadék ez a képzés és az egyetem közt. Valaki magyarázza el nekem, aki okosabb, mint én, hogy miért van az, hogy az egyetemen, hoztam egy 3,8-as  átlagot a harmadik szemeszterben, ez meg - amit elméletileg úgy terveztek, hogy 8 osztályos végzettséggel is meg lehessen tanulni - annyi fejtörést okoz, hogy már komolyan kezdek benne kételkedni, hogy van-e tényleges tudásom a bizonyítványaim mögött... El sem hiszitek, hogy mennyit küzdök saját magammal, néha már csak azért is, hogy itthon kézbe vegyem a jegyzetem. Azt mondják, hogy ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad. - Elnézést a kifejezésért - De most már rohadtul szeretném látni azt a hülye útjelző táblát, amire ki van írva, hogy hány méter még, mire visszatalálok a főútra...vagy legalább annyit, hogy ez arra visz-e...
Viszont van egy érdekes történetem is. Amióta átjárok a - majdnem - szomszéd településre erre az oktatásra, a hét szinte minden napján hol a városban, hol az állomásnál minden egyes alkalommal hallom, hogy valaki zongorán játszik és nem akármit: genfi zsoltárokat és református dicséreteket.Nagyon csüggedt vagyok mostanában és legutoljára épp a "Térj magadhoz drága Sion van még néked Istened" volt repertoáron. Nem tudom, hogy ki az és miért játszik ilyen énekeket, de olyan ez az egész, mintha az Úr akarna üzenni nekem, hogy még ha úgy is érzem, nem hagyott magamra...


Csak egy dal...úgy passzol a hangulatomhoz...hazafelé láttam egy falevelet, amit felkapott a szél és lassan megtáncoltatta a levegőben, aztán a lábam elé hullt...Már egy jó ideje piszkosul egyedül érzem magam, hiába vagyok emberek közt... 

2012. november 8., csütörtök

Egy BL meccs margójára...

Rengeteg véleményt és okoskodást olvasgattam szerte az interneten a Real Madrid - Borussia Dortmund meccsről és úgy gondoltam, hogy én sem akarok ebből kimaradni. Rengeteg véleméntől a fejemet fogtam, hát most közkinccsé teszem, hogy én miként láttam és egyben reagálok is pár hülyeségre hol hosszabban, hol röviden. Bele is vágok!

1. Aki olvasta Mou meccs utáni nyilatkozatát az tudja, aki nem az talán hallotta. Edző bácsi elejtette a következő mondatot: "Con dos en el centro del campo no estaba para Luka, estaba para Xabi y Essien." Kedves José, ha ez nem fekszik Modricnak, akkor miért oda tetted? Tudom, Essiennek problémái voltak, de jobban megérte volna őt kezdetni. A horvát így csak vergődött, ő nem tudja Khedira helyét átvenni, mert neki nem ez a posztja.Ennyi

2. Di Maria az eszetlenebbik énjét vette elő sajnos... Én egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni rajta, bár szerintem ez az egyik legnagyobb fegyvere is: kiszámíthatatlan, hogy épp milyen napja van. Van hogy 80 percig több labdát elad, mint egy Adidas márkabolt, de a 83.-ban úgy elsül a lába, hogy hetekig könnyes szemmel emlékezik vissza mindenki arra a gólra vagy gólpasszra. De van, hogy 90 percig, csak önzőzik és beviszi 3 ember közé a labdát, aztán persze elveszik tőle, meg olyan is van, hogy zsákszámra osztja a finomabbnál finomabb gólpasszokat. Én nagyon kedvelem őt is, tényleg, de most nagyon felidegesítettem magam rajta, mert ment előre, mint a mérgezett egér és kb esze is csak annyi volt... Ezen a meccsen ütött vissza piszkosul, hogy az egész támadójátékunk Őfelségére, vagyis Roncira van kihegyezve. Klopp okosan rájött, hogy elég ha likvidálják a portugált és onnantól meg van lőve a támadójátékunk. Elég ha 2x megakadályozzák, hogy labdába érjen és rögtön elmegy a kedve a játéktól. Nagyon, de nagyon nem ment Cének a németek ellen... Betömörülő csapatok ellen épp nekik kellene azon dolgozni, hogy széthúzzák a védelmet és segítsék a csatárt, hogy helyzetbe tudjon kerülni, legyen területe, ám sajnos mind a kettőjüknek fontosabb volt a név a hátukon, mint a címer a mezük elején...Na meg jöttek az ívelgetések. Egy Hummels-féle alakokat a soraiban tudó védelemmel szemben....

3. Özil. Folytatva az előző gondolatmenetet: Mesut miért van a csapatban? Borzasztóan sajnálom szegény török-németet, mert minden oldalról csak kapja a nyakába, hogy mennyire gyenge. Én is sokat szidtam, de rájöttem valamire: labda nélkül nehéz varázsolni. Mivel mindent Őfelségének kell legurítani, Mesut kimarad a játékból és sokszor hiába helyezkedik és kéri, nem passzolják le neki a labdát. Sokan kérdezik, hogy miért van az, hogy a válogatottban jól játszik, Madridban pedig gyenge. Hát ezért... A(z Inter)Nazionalelfben ő a karmester, de nálunk a portugál az alfa és az ómega, Özil képességei pedig kihasználatlanul maradnak...

4. Gonzalo. Az én Achilles-ínam, az érzékeny pontom... vele kapcsolatban két dolgot olvasok mindenhol. Az első az,  hogy kifogásolják, hogy a második percben túl lassú volt annál a helyzetnél. A másik pedig az, hogy az egész első félidei játékát kritizálják. Először is leszögezném: helyzetbe kerülni is tudni kell, márpedig ebben Gonzalo köröket ver néhány olyan csatárra, akiket sokan az argentin helyére hoznának. Aki pedig az egész félidei játékán van kiakadva annak csak gratulálni tudok, mert valószínűleg olvasni sem tud, csak megy a sok birka után, akik még ilyenkor is csak azt tudják írni, hogy kevés a Bajnokok Ligájához. Még a félidő elején megsérült, de nem kért cserét. Én már a közvetítés során láttam úgy a 10. perc környékén, hogy fogja a combját, meg is jegyeztem az öcsémnek, hogy itt baj van. Direkt próbáltam figyelni a mozgását is és láttam, hogy nem egészen úgy fut, ahogy szokott. (Azért vicces, hogy az ember tudat alatt mennyire kiismeri a kedvencei mozgását...néha előbb tudom, hogy hová fog érkezni, mint ahogy nekilódul... :D ) A 20. percben meg csak rosszabb lett a helyzet és ki sem jött a második félidőre. De valóban....szégyellje magát, amiért sérülten nem lőtt mesterhármast a Dortmundnak....hallatlan! Falcao bezzeg lőtt volna! Gonzalo az, akit mindig elő lehet venni....ő sajnos nem a trendik közé tartozik, akiket akkor is dicsérni kell, ha 4 m-ről se találják el a kaput. Jó, lehet nem szeretni, ez mindenkinek a saját dolga, de azért mi az, hogy majdnem pezsgőt bontanak néhányan, amiért valószínűleg 2 hétre kidőlt?! Én 2 játékosunkat utálom ( nagy a szívem, de nem fér bele mindenki) és további egytől kaparom a vakolatot a falról, de mégsem állok és álltam neki pezsgőzni, amiért megsérültek, mert közölük 2 pont betegállományban van. Most, hogy Pipita is kidőlt, vasárnapra nem maradt csatárunk....de örüljön csak a sok birka... Őszintén szólva én már marhára unom, hogy le vannak osztva a szerepek: a jó, a rossz és a csúf. Gonzalo lett a rossz és ezt nem mossa le magáról. Egyfolytában azt látom mindenhol, hogy megy a savazás, hogy Higuaín így meg Higuaín úgy és ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vagy én mentem nagyon félre, mert ennyire rajongok érte vagy "a világ" a hülye? Gyanítom az utóbbi....


Animo Gonzalo recuperate pronto!