2012. szeptember 10., hétfő

Életem első prédikációja (vagy valami ahhoz hasonló):)

Kicsit pakolásztam és a kezembe akadt. Gondoltam megosztom Veletek. :) Nem tökéletes...sőt.... de remélem azért átjön a mondanivalója. :)

Ábrahám elhívása 


Textus: 1. És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. 
  2. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
  3. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
  4. És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból.  (Gen. 12: 1-4 )



Egyszer egy házban tűz ütött ki. A hőség nagyon  nagy volt, a lángok pedig gyorsan terjedtek. Aki csak odabenn tartózkodottmindenki menekülőre fogta a dolgot. Ki az ajtón át, ki  az ablakon keresztül. Egyedül csak egy nyolc éves gyermeknek nem sikerült, ugyanis mikor a lépcsőn le akart futni, az már lángokban állt. Kiment tehát a balkonra, mert az maradt az egyetlen menekülési útvonal, ám a nagy füsttől semmit sem látott. Mikor a lángok már-már elérték, ismerős hangot hallott: „Ugorj! Itt vagyok lenn, elkaplak!” Az édesapja hangja volt az. A kisfiú ugyan még akkor sem látott semmit, de az apja biztató hangjára leugrott. Egyszerű zúzódásokkal úszták meg az esetet és a fiú is megmenekült, mert hallgatott az apja szavára. A Bibliában olvashatunk egy stemélyről, aki hasonlóan cselekedett az előbbi történetben szereplő gyermekhez. Ő volt Ábrahám, akinek elhívásáról a felolvasott igeszakasz szól.
 Ha kinyitjuk a Bibliánkat láthatjuk, hogy Ábrahám életét az elhívás történetével kezdi el részletesebben taglalni a könyv lejegyzője. Az előzményekről ne sokat jegyez fel a Szentírás: Körülbelül Kr.e. 2166 körül születhetett és egy Úr-Kaszdim nevű városban élt. Thárénak, Ábrahám apjának rajta kívül még 2 fia volt, ám Hárán halála után az egész család vándoéletre adta a fejét. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy miért pont ezzel veszi kezdetét a patriarcha élettörténete a Bibliában. Képzeljük el a szituációt! Ábrahám egy csillagfényes éjszakán a saját kertjében sétálgatott és eltöprengett az eddigi életén. Számba vette, hogy mennyi vagyona van, hány szolgáló lesi a parancsait, milyen házban él és talán még boldog is volt, hogy ennyire jó és szép életet tud biztosítani a családjának. Mindene megvolt, amit csak szeme-szája megkívánt és akkor ezen a csodálatos éjszakán az Úr megszólította őt. Személyesen őhozzá szólt, nem csak úgy keresett valakit, aki válaszol neki, hanem pont Ábrahámnak címezte az üzenetét, az ősatya pedig figyelmesen meghallgatta az Úr mondanivalóját. Idézzük fel, hogy is szólt ez pontosan! „Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszeszÉs megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. .” Mennyire csodálatos, hogy Ábrahám nem fordított hátat az Úrnak, amikor meghallotta, hogy Ő már rögtön az első szavaival egy kérést fogalmaz meg az ősatya felé! Ábrahám, ki a lehető legnagyobb kényelemben élte mindennapjait egy város megbecsült lakójaként most hagyjon ott mindent, mert egy hang azt kéri tőle, mikor sohasem látta még azt, Aki megszólította. Nem sértődötten fordul el, ahogy ezt sok mai ember teszi, amikor meghallja az Úr hívó szavát, isten ugyanis ma is szólít meg embereket. De ma már nem csillagos éjszakán a kertben sétálva szólít meg, hanem az igéje által. „Akinek van füle a hallásra hallja” De nem elég csak hallani, engedelmeskedni is kell. Ábrahámot nem hiába sorolja a Zsidókhoz írt levél a hit hőseinek sorába. „És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki - olvashatjuk a negyedik versben. Nem állt le vitatkozni az Úrral, hanem engedelmeskedett és elhagyta Úr-Kaszdimot. Nem lehetett neki könnyű felszámolni az eddigi életét és előkészíteni mindent az utazáshoz.  A Biblia nem tesz említést róla, hogy Ábrahám családja miként fogadta a hírt. Csak sejthetjük, hogy nem egy vita törhetett ki a családban és nehezteléssel volt terhes a légkör, amiért Ábrahám egyik napról a másikra neki akart vágni az ismeretlennek, otthagyva az otthona tökéletes kényelmét. De bármennyire nehéz is volt az ősatya érezte annak bizonyosságát, hogy az Úr a javát akarja, még úgy is, hogy nem érti, hogy miért kell elmennie. Mi tudnánk így engedelmeskedni? Sokan csak addig merészkednek el a hitben, amíg nem kell feladniuk valami olyat, ami fontos nekik. Nehogy kinevessen és véget vessen az évtizedes barátságunknak a legjobb barátunk, mert megtudja, hogy templomba járunk. Nem megyek el a gyülekezetbe, mert nem szeretném kihagyni a kedvenc sorozatom, ami épp akkor van, amikor az istentisztelet is. Ha ezektől az apró dolgokat is képtelenek vagyunk feladni, akkor hogyan reagálnánk arra, ha máról holnapra fel kellene adnunk mindent, mert Isten azt kérné? Az az isten, akit még soha sem láttunk, de mégis hiszünk benne. Épp ezért neveti ki a világ a keresztényeket. Vakon követünk egy olyan felsőbbrendű valamit, akiről semmit sem tudunk. Ábrahám is ugyanilyen helyzetben volt és belevágott úgy a vándorlásba, hogy semmit sem tudott arról, hogy mi vár rá. Testvéreim, tévedtek, ha így gondoljátok! Az Úr sohasem kér úgy valamit, hogy ne adna valami mást cserébe.  Az ősatyának bár el kellett hagynia a védelmet nyújtó otthonát, de Isten oltalommá lett számára. Ábrahám ígéretet kapott és az emberek által tett ígéretekkel ellentétben, az amit Isten ígér, azt meg is tartja. Ha Ábrahám nem indul el, nem teljesülhet a neki tett csodás ígéret sem és soha nem ér el az áldás az életébe. Azt olvassuk „Megáldalak” és „Áldás leszel”. Manapság olyan könnyen dobálózunk ezekkel a szavakkal! Látunk valakit, akinek szép, idilli családja van, sikeres a munkahelyén és rögtön azt mondjuk rá: áldott élete van. Mi is ilyet szeretnénk és jobban fizető állásra, gyorsabb autóra és mindenből, ami csak körülvesz jobbra vágyunk, hogy ha ránk néznek azt mondják, hogy áldottak vagyunk. De áldott emberré nem a sikereink tesznek minket, hanem az, hogy van-e elhívásunk. Ha valami külsőre tökéletesnek tűnik, még nem biztos, hogy tényleg az is. Kifelé lehet idilli egy család, de odahaza a négy fal közt semmi sem működik. A házastársak már rég eltávolódtak egymástól, a gyerekek pedig nem tisztelik a szüleiket. Lehet, hogy mi csak biciklivel járunk sportautó helyett és csak keressük az igazit, nem pedig egy olyan társ mellet élünk, aki után összesúgnak az emberek a hátuk mögött, de mi áldottabbak vagyunk, mint az a másik ember, akivel egyfolytában összehasonlítjuk magunkat. Aki áldott az áldássá is lesz és aki áldássá lesz, azt Isten valamilyen célra hívta el és feladata van. Az a feladata, hogy valamilyen formában hirdesse az Úr nagyságát: felfedezze egy halálos betegség gyógyszerét, amellyel sok ember szenvedésén könnyít vagy belövi a győztes gólt a világbajnokság döntőjében, amellyel millió emberrel feledteti el egy időre, hogy mennyire nehéz körülmények közt is élnek valóban. Ám nem csak nagy dolgokat kaphatunk feladatul. Segíthetünk például annak, aki minden vasárnap mellettünk ül a templompadban de szégyell segítséget kérni. Leülhetünk a szomorú felebarátunk mellé és egy öleléssel lelket önthetünk belé. Éljünk úgy, hogy az Úr csodálatos kegyelmét és szeretetét hirdessük ezzel a többi ember felé! Legyünk áldássá mások életében, hisz a kereszténység is épp ezért van a Földön! A sok kis világító élet erőt td adni a megfáradottnak és vigaszt a szomorúnak, úgy ahogy ezt Jézus is tette és tanította amíg a köztünk járt. Ábrahám igennel válaszolt Isten hívására, ezzel pedig ő lett a hit atyja, mert áldást kapott. Ha mi is hittel válaszolunk az Úrnak és átadjuk az életünk Jézus Krisztusnak mi is áldássá tudunk válni. A rohanó világ sötétségében  a mi életünk is világító kis lámpásként tud világosságot nyújtani azoknak, akik az Urat keresik és ki tudjuk jelölni vele a Jézushoz vezető utat. A kérdés már csak annyi Testvérem, hogy ki tudod-e mondani feleletképpen a hívó szóra, hogy „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!”.